Élő Kolozsvári Rádió

Ingyenes idegenvezetés egész augusztusban Kolozsváron

foto haeres joBulizás és pancsolás helyett 16 kolozsvári diák azzal tölti a nyarát, hogy másoknak mutatja meg a kincses város szépségeit. A Haeres projekt révén vágtak bele az idegenvezetésbe. A projekt biztosította azt a kéthetes képzést, amelyen Kolozsvár történelméről, építészetéről tanultak.

Nagyon sok dolog volt, amiről nem tudtam, és örülök, hogy ha most végigmegyek Kolozsváron más szemmel látom a várost”– mondta Dávid Helga, az önkéntes diákok egyike a Hangolóban.

Mindennap délután 5 órától várják az érdeklődőket a Főtéren, a Mátyás szoborcsoportnál vagy a Szent Mihály templom bejáratánál. Onnan lehet felismerni a fiatalokat, hogy olyan pólót hordanak, melynek hátán az önkéntes idegenvezető felirat található. A séta időtartama két óra, de ez igény szerint alakítható.
Nemcsak más városból, országból érkezőket vezetnek szívesen körbe a városon, hanem kolozsváriakat is.

„A kolozsváriakra is ráfér – akár magamból kiindulva – némi felvilágosítás. Megpróbálunk személyre szabottan is várost vezetni” – mondta Zsigmond Ilka, a Haeres projekt egyik kitalálója és kezdeményezője.

Az idegenvezetés ingyenes, de a borravalót jó szívvel fogadják a diákok. Részleteket a Haeres diákidegenvezetés Kolozsváron című Facebook-oldalon találnak.

Zsigmond Ilkával és Dávid Helgával Forrai Szerénke beszélgetett

Szerkesztő: forrai.szerenke, 2015 augusztus 12, 18:40

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hangoló péntek, 2025 október 102025 október 10, 12:40

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

A Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című könyv szereplői – Sárgalábú Mademoiselle, Foltos, Zsorró, a Hős, Minő-Menőke...

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 13:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozs megyei Apahida református közössége: a mintegy tíz éve gyarapodó, meglehetősen fiatal...

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló szerda, 2025 október 82025 október 8, 18:07

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron

Hetvenes, nyolcvanas évekbeli kutatóintézetben zajlik Václav Havel Kísértés című drámájának története. A darab Fauszt-feldolgozás,...

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Hangoló péntek, 2025 szeptember 262025 szeptember 26, 11:08

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”

Új tanévet nyit hétfőn Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzeneiskola. Saját ingatlanban, többféle hangszeres és népdaloktatással kezdődik...

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”
Hangoló csütörtök, 2025 szeptember 252025 szeptember 25, 11:58

Mesenapra néptánc a Heltainál

Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük 2005 óta a Magyar Népmese Napját. Ennek apropóján, harmadszor szervezik meg a...

Mesenapra néptánc a Heltainál