Élő Kolozsvári Rádió

Korrupció a Financial Times szemével

A korrupció elleni harc kísérleti egere Románia – jelenti a Financial Times.

A cikkíró szerint a folyamatos médiafigyelem már nem csak a nagyközönséget tartja lázban, hanem hatása van a döntéshozásra is. A szerző szerint az Európai Unióba való belépés feltételeként létrehozott Korrupcióellenes Ügyosztályt korábban amolyan tessék-lássék szervezetnek tekintették, most azonban rettegett ellenfél.

A fordulat Laura Codruţa Kövesi kinevezéséhez köthető, az első nagy halat pedig Adrian Năstase személyében fogta a DNA. A cikk szerint Görögország, Bulgária és Horvátország, ahol szintén gondot okoz a korrupció, felfigyelt Romániára, mint lehetséges példára. Júniusban romániai premier is történt: tisztségben lévő kormányfő ellen indítottak eljárást, és bár Victor Ponta állítja, hogy ártatlan, az ellene folyó nyomozás pedig politikai okokra vezethető vissza, lassan lemond pozícióról – vélekedik a szerző.

A DNA működésének árnyoldala a közügyek intézésének bénulása, a döntéshozók ugyanis félnek, hogy nehogy akár önhibájukon kívül célkeresztbe kerüljenek. A lap külön ismerteti a nagyobb horderejű eseteket. A lakosság 65 százaléka egyébként támogatja a DNA tevékenységét, és úgy tekintik, mint lehetőség arra, hogy felszámolják végre a rendszerváltás óta önmagát közpénzből hizlaló korrupt politikai réteget – írja a Financial Times.

Articol editat de , 27 július 2015, 08:22 / actualizat: 28 július 2015, 15:34

Jövő héten Bukarestbe látogathat az ukrán államfő
Országos szombat, 7 október 2023, 12:20

Jövő héten Bukarestbe látogathat az ukrán államfő

A központi sajtó ukrán forrásokra hivatkozva állítja, hogy Volodimir Zelenszkij Romániába...

Jövő héten Bukarestbe látogathat az ukrán államfő
Hivatalosan is lezárta az EB a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust
Országos szombat, 16 szeptember 2023, 13:27

Hivatalosan is lezárta az EB a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust

Az Európai Bizottság pénteken hivatalosan is lezárta Romániával és Bulgáriával szemben az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust,...

Hivatalosan is lezárta az EB a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust
Szállításügyi miniszter: a költségvetés módosításával lehet orvosolni a vasúti alkalmazottak követeléseit
Országos szombat, 16 szeptember 2023, 13:17

Szállításügyi miniszter: a költségvetés módosításával lehet orvosolni a vasúti alkalmazottak követeléseit

Sorin Grindeanu azt mondta: a Vasúttársaság mindkét részlegének büdzsétervét elküldték már a Pénzügyminisztériumnak, a jóváhagyást...

Szállításügyi miniszter: a költségvetés módosításával lehet orvosolni a vasúti alkalmazottak követeléseit
Országszerte több ezer önkéntest várnak ma a Let’s Do It Romania takarítóakcióra
Országos szombat, 16 szeptember 2023, 12:12

Országszerte több ezer önkéntest várnak ma a Let’s Do It Romania takarítóakcióra

Kolozs megyében Tordán, Désen, Szászfenesen és Bánffyhunyadon is lesz...

Országszerte több ezer önkéntest várnak ma a Let’s Do It Romania takarítóakcióra
Országos vasárnap, 25 június 2023, 15:12

Hétfőn kezdődik az érettségi

A végzősök román nyelv és irodalomból...

Hétfőn kezdődik az érettségi
Országos vasárnap, 25 június 2023, 14:54

A sürgősségen jelentkező betegek 80%-a nem indolkolja a sürgősségi ellátást, de nincs ahová fordulniuk

A kórházak sürgősségi osztályán jelentkező betegek mintegy 80%-ának a panaszai nem indokolnák a sürgősségi ellátást, de nincs ahová...

A sürgősségen jelentkező betegek 80%-a nem indolkolja a sürgősségi ellátást, de nincs ahová fordulniuk
Országos szombat, 24 június 2023, 12:21

Energiafüggetlenséget remélnek a kormánykoalíció vezetői a fekete-tengeri földgáz-kitermelési projekttől

A Neptun Deep földgázmező kitermelésével Románia döntő lépést tesz az energiafüggetlenség felé – jelentette ki Marcel Ciolacu...

Energiafüggetlenséget remélnek a kormánykoalíció vezetői a fekete-tengeri földgáz-kitermelési projekttől
Országos vasárnap, 2 április 2023, 15:20

Egyre több, Romániában dolgozó külföldi állampolgár akar illegálisan átjutni a román-magyar határon

Többségük Nyugat-Európában próbálna...

Egyre több, Romániában dolgozó külföldi állampolgár akar illegálisan átjutni a román-magyar határon