Az Athén–Havanna ingajárat
Egyikük kifele, másikuk beljebb kerülne a körön: kavarodást okoznak nem csupán a politikát szakmaként űző döntnökök fejében, de az egyszerű polgárt is elbizonytalanítják. Ott állok a nyaralás küszöbén és latolgatok: a hellászi tengerpart lett volna az első opció, miután a hazait, meg a bolgárt ejtettem. Most meg itt ez a grexites menet, s mégis csak le kéne foglalni a szállást idejében. Mire fontolóra venném, hogy a kockázat megéri-e és nem tüntető-felfordult közegbe megyek lazítani, beintenek nyugatról, hogy hoppá… Kuba és az Egyesült Államok visszaállították több évtizedre befagyasztott diplomáciai kapcsolatukat.
Ezzel teljes a zűr és a zavar: most akkor Halkidiki vagy Havanna? Tényleg magvas dilemma, és az idő egyre fogy. Ezért lehet, hogy a harmadik nyer majd a nagy csatában: a Hargitára megyek, addig csak nem kiáltják ki önálló köztársaságnak, mire a cókmókot betuszkolom a csomagtartóba. Mert most már illegális is lenne bármilyen proklamáció: döntötték el törvényszékileg. De ha mégis, remélem azonnal lesz ott Szentegyházán valami konzuli kihelyezett iroda, ahol elintézhetem a visszafele jövetelt a frissen felhúzott határon.
Amúgy meg délre menni a szabadság felé … ahogy a Hobó-sláger is sugallná, nem időszerű és legkevésbé ajánlatos. Még kerítésbe ütközik a vándor, legyen bár létező akadály, mint a török-bolgár határon, vagy (el)képzelt mezsgye, mint a magyar-szerb vonalon. Legjobb lesz, ha a H betűnél maradva a Tordai-hasadékot célzom meg: ismerem is, közel is van, rövidke és egyben változatos, nem kell valutát váltani és legfeljebb az elhullatott szemét veri ki az ember szemét, de annyi. Vagy legyen mégiscsak Havanna?
Rostás-Péter István
