Élő Kolozsvári Rádió

Gyöngyhalászat, avagy ahogyan Szász Jenő látja a szórványoktatást

fotó: Oborocea Mónika

fotó: Oborocea Mónika

Szórványoktatásról beszéltek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai Kolozsváron. Szász Jenő, az NSKI elnöke első ízben beszélt erről, mióta a sajtó beszámolt róla, hogy ingyen bentlakás és ösztöndíj felajánlásával Székelyudvarhelyre csábítják a szórványban tanuló diákokat.

A program Gyöngyhalászat néven vált ismertté. Több erdélyi szórványiskola képviselője jelezte: félő, hogy amennyiben akár csak néhány diák is udvarhelyi iskolát választ, a megszűnés szélére kerülnek a helyi intézmények. Az NSKI munkatársai ezzel szemben jelezték: ajánlatuk azoknak szól, akik román iskolába készülnek, önerőből nem áll módjukba magyar iskolát választani, bentlakást, ingázást fizetni.

Az erdélyi szórványban minden helyzet egyedi, sajátos gondokkal küszködnek a közösségek. Miközben Besztercén csodával határos módon magyar iskolaközpontot sikerült létrehozni, a Szeben megyei Medgyesen ősztől nem lesz gyermek a középiskola kilencedik osztályába. Az itteniek mégis sérelmezik az udvarhelyi ösztöndíjakat. A kolozsvári pódium-beszélgetésen Szász Jenő elmondta: az NSKI mintaprogramja keretében mindössze kilenc ösztöndíjat adtak ki, ebből ötöt a Brassó megyei  Zajzoni Rab István iskola diákjai kaptak – így jött ki az osztály indításához szükséges létszám. Négy diák tanul Székelyudvarhelyen.

„Akik felháborító módon a hírt közzé tették, azok szándékosan, támadó jelleggel, a mi megkérdezésünk nélkül félreverték a harangokat. (…) Elsősorban azoknak kívántunk, még a mintaprogramban is lehetőséget kínálni, akik egyébként, ennek hiányában román iskolába kényszerültek volna.”

A Gyöngyhalászat néven ismertté vált ösztöndíjprogram kapcsán a kolozsvári találkozón fény derült arra, hogy a medgyesiek felháborodását nem értik az NSKI munkatársai. Szerintük az ottani középiskolai magyar oktatás esetleges megszűnésének okát az elmúlt huszonöt évben kell keresni.
A Besztercén ősztől induló magyar iskolát – lehetőségeikhez mérten támogatni szeretnék.
Fehér megyében már tavaly egyezség született nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium vezetősége és az NSKI munkatársai között, hogy csupán azoknak a diákoknak ajánlanak ösztöndíjat, akik olyan szakirányt választanának, amilyen nincs Enyeden.

A hangzó változat

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 29, 06:58 / actualizat: 2015 június 29, 15:55

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját