Élő Kolozsvári Rádió

Gyöngyhalászat vs. Szórványiskola

A szórványban élő diákok középiskolai tanulmányainak kilátásai borzolják a kedélyeket egy ideje. Erdélyben a Székelyföld kivételével, minden megye valamilyen formában szórványnak tekinthető. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai székelyföldi anyanyelvű oktatás és ösztöndíj lehetőségét kínálva keresték fel Beszterce-Naszód, Szeben és Fehér megye magyar nyolcadik osztályosait. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke  két évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán ismertette az úgynevezett gyöngyhalászmódszert. Véleménye szerint a szórványkollégiumokat nem a szórványban hanem Székelyföldön kell működtetni.

kagylo_gyongyhalasz

Besztercén jövő tanévtől önálló magyar iskolaközpont jönne létre, amelyben szakosztály is lenne. Itt a helyi pedagógusok attól tartanak, a székelyföldi konkurencia miatt előfordulhat hogy nem lesz meg a szükséges létszám az önálló magyar iskolához. Fehér megyét második éve keresik fel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium vezetésével azonban egyfajta egyezség született arról, hogy csak olyan szakra ajánlanak fel ösztöndíjat a szórványban élőknek, amilyen nincs helyben, a kollégiumban.

Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet referense szerint az általa képviselt intézmény ilyen jellegű tevékenysége egyáltalán nem új keletű és nem is egyedi. Mint ahogy az sem egyedi, hogy a diákok más megye magyar intézményeit választják továbbtanulásuk helyszínként. A Nemzetstratégiai Kutató Intézet a szórványoktatással kapcsolatos elképzeléseit a „magyar gyermek magyar iskolába” mottó mentén fogalmazza meg.

Puskás Attila a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„Olyan mélyszórványban élő magyar, nyolcadik osztályt végző diákok számára ajánlunk fel ösztöndíjat, akik azért kényszerülnek román nyelvű középiskolába, mert megyéjükben nincs magyar nyelvű. (…) Semmiképpen nem szeretnénk azt, hogy a szórvány, bármilyen formában is hátrányba kerüljön a mi tevékenységünk folytán.”

Besztercén attól tartanak, hogy az ösztöndíjat kínáló tanulási lehetőség azokat a diákokat is Székelyföld irányába vonzza, akik eredetileg a helyi magyar középiskolát választották volna. Ez – ha idén nem is – hosszú távon ellehetetleníti a létrejövő iskolaközpontot, vagy csak egy osztálynyi diák marad helyben, így le kell mondani a szakosztályról – fogalmazta meg félelmeit Antal Attila besztercei helyi tanácsos, iskolaaligazgató.

„Azzal, hogy felkínálnak nekik ott ingyenes ellátást, nemcsak azok, akik a román osztályokat választották volna, hanem azok is meggondolják, akik magyar osztályban folytatták volna tanulmányaikat és itt helyben maradtak volna. Ez vált igazzá a szentmátéi és a bethleni iskolában. Ha most elindulnak, akkor mire kialakítanánk az iskolaközpontot gyerek nélkül maradnánk.”

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet három munkatársa április végén a medgyesi Báthory István Általános Iskolát is felkereste. A nyolcadikos diákok szüleit ismertették a Magyar gyermek magyar iskolába elnevezésű ösztöndíjprogramot. Szederjesi György iskolaigazgató a maszol.ro-nak elmondta: az iskola nyolcadik osztályának jelenleg hét tanulója van. Magyar kilencedik osztály ősztől nem indul, mert ehhez nincs elegendő diák, így a medgyesi gyerekek kénytelenek román iskolában folytatni a tanulmányaikat. Ennek ellenére az igazgató károsnak tartja a magyar diákok elcsábítását. Ellenérzéseit azzal magyarázta, hogy a jelenlegi hetedik osztályban 13 diák van, így jövőre ismét indulhatna magyar kilencedik osztály a városban.

„Mi történik, ha a jelenlegi hetedikeseinket is elcsábítják jövőre ezek az emberek? Vagy ha a jelenlegi nyolcadikosok középiskola-választása befolyásolja majd a kisebbekét? Akkor már fölöslegesen indulna magyar kilencedik osztály, mert már nem lesz kinek.”

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai tavaly, kísérleti jelleggel a Fehér megyei szórványt keresték fel. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Szőcs Ildikó párbeszédet kezdeményezett, egyfajta egyezség született arról, hogy csak olyan szakra ajánlanak fel ösztöndíjat a szórványban élőknek, amilyen nincs helyben a kollégiumban.

„Tavaly végigjárták a megyét, de minket nem kerestek meg. Én kezdeményeztem velük egy beszélgetést, az eredménye az lett, hogy a megyét együtt fogjuk majd járni és az lesz a cél, hogy a gyerekek magyar iskolákba jelentkezzenek. Az idén velük együtt jártam végig a megyét iskolakampány kapcsán. A gyerekek irányába olyan felajánlás hangzott el, hogyha olyan osztályt óhajtanak, ami nincsen az enyedi kollégiumban, akkor folyamodhatnak ösztöndíjhoz. A legvégén úgyis a szülő dönt. Én úgy látom, hogy a szórványkollégiumokat ott helyben kellene megtámogatni, ha van rá lehetőség, akkor az ösztöndíj kövesse a gyereket.”

Szombaton délután a szórványban élő diákok középiskolai tanulmányainak kilátásai kapcsán kimondott és elhallgatott szempontok nyomában eredünk Péntek János professzorral, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnökével, a Kolozsvári Rádióban.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

 

kolozsvári rádió/maszol.ro/fotó: tripadvisor.com

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 15, 13:53 / actualizat: 2015 május 15, 15:34

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel