Élő Kolozsvári Rádió

Azért a magyar falvakban aszfaltoztak, mert ott a legrosszabb az út

aszfaltozas_utjavitas_uthengerSzék, Kalotaszentkirály, Bálványosváralja, Kolozs, Körösfő, Magyarszovát, Buza, Ördöngösfüzes – azok a Kolozs megyei magyarlakta települések, amelyeken az elmúlt egy évben útjavítási munkálatok zajlottak, új aszfaltot öntöttek.

Abból, hogy egy éven át magyar elnöke volt a Kolozs megyei tanácsnak, nem következik automatikusan, hogy a magyar közösségek kiváltságos bánásmódban részesülnek a költségvetési pénzek elosztásakor. Mégis, amíg Vákár István vezette a tanácsot, az előző évekhez képest sokkal több magyarlakta településen aszfaltoztak, javítottak utat. A kritérium, ami alapján a magyar települések útjavítására jutott a megyei költségvetésből, az volt, hogy a legrosszabb utak javításával kell kezdeni. Vákár István, most már ismét a Kolozs megyei tanács alelnöke a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

“Örömmel nézek vissza erre az évre, mert biztos vagyok benne, ha nem lett volna ez a helyzet, a községeinkben nem járnának új aszfalton. Azt vezettem be ezeknél a javításoknál, hogy vegyük abba a sorrendbe, hogy melyik út mennyire rossz. Mivel gyakorlatilag sosem volt magyar vezetője a megyei tanácsnak, hát a magyar közösségek felé rossz utak vezettek. Nagyon jó kritériumot választottam.”

Az RMDSZ-es Vákár Istvánt a Nemzeti Liberális Párt által jelölt Mihai Seplecan váltotta a Kolozs megyei tanács élén. Ideiglenes elnökként, látta el az elnöki teendőket az önkormányzat élén. Egy évvel ezelőtt bízta rá a tanács az ideiglenes vezetést, azt követően, hogy a liberális Horea Uioreanu elnököt korrupciós bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezték.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 17, 11:45 / actualizat: 2015 június 17, 14:55

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját