Listen Live Kolozsvári Rádió

Donát 160: Amerika vonzásában

hantz-lam-iren

Hantz-Lám Irén és Laczkó-Vass Róbert

Donát 160: Amerika vonzásában

Articol editat de , 4 június 2015, 15:24

Csak nagyon keveseknek adatott meg a tájainkon élők közül, hogy keresztül-kasul bejárják, bejárhassák Amerikát, és ez csak részben sikerülhetett a hasonló című könyv szerzőjének Hantz-Lám Irénnek is, aki hantz_keresztul-kasulkét 1996-os, illetve 1998-as útja alkalmából azért jelentős kóstolót kaphatott a földrésznyi ország természeti szépségéből és lelkületének izgalmas ellentmondásosságából.

Hogy a szerző évtízedeken keresztül városunk köztiszteletben álló földrajztanára volt, csak hozzásegítette ahhoz, hogy kissé más, hozzáértőbb szemekkel tekintsen végig a láthatókon – egyszerre legyen tárgyilagos és elfogult mindennel szemben, ami vele az Egyesült Államokban tett utazásai során történt. Az olvasónak nem marad más hátra, mint hagyni sodortatni magát a leírások és élmények nagyszerűen szövegbe foglalt áradatával. Ki egyetért majd, ki pedig nem, de érdemes megpróbálkozni.

A kolozsvári könyvbemutatón mikrofonvégre kaptuk a számos hiánypotló könyvopusz megjelentetésében jeleskedő Stúdium Kiadó vezetőjét, Tőkés Erikát, majd pedig kevesebb mint negyedóra alatt keresztül-kasul bejártuk Amerikát a szerző Hantz-Lám Irén segítségével. Riporter: László Tibor

 

Etichete:
Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját