Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Egy korty egészség

Fodor Tibor vállalkozó, feleségével, Edittel együtt a Nagypiac szomszédságában nyitott kisboltot Kolozsváron. Frissen préselt gyümölcs- és zöldségleveket, salátákat, gyorsételeket árulnak, na meg hazai viszonylatban elsőként: búzafűlevet. Ez az „egészségbomba” szervezetünk egészét képes méregteleníteni, számos vitamint, ásványi anyagot, aminosavat és klorofillt tartalmaz. Enzimei beindítják a szervezet öntisztító, öngyógyító folyamatait és fogyasztását követően, rövid időn belül, frissebbnek, energikusabbnak érezzük magunkat.

FODOR TIBOR

Tiborék évekig külföldön dolgoztak, vendéglátóiparban. Hazatérésük után vendéglőt nyitottak, később zöldségkereskedőnek álltak, s most itt ez a bolt, amelyik előtt delente sorok kígyóznak. „Ötkor kelünk, fél hatkor elindulunk az árut beszerezni. A nagybani piac már négy órakor, a nagyüzlet hat órakor nyit. Fél nyolctól nekifogunk előkészíteni az alapanyagot. Megmossuk az almát, murokból, narancsból naponta körülbelül negyven kilót pucolok meg, céklából tíz-húsz kilót, krumpliból is negyven kilót. Harminc perc alatt egy zsák krumplit”– meséli Fodor Tibor. Hallgassák tovább!

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2015 május 15, 19:37 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:01

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 15:44

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül

A Partiumban urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált egy kanadai bányászati vállalat. A kitermelés megkezdéséhez azonban még...

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül
Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 14:48

Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása

Megszüntetné a kormány a földgáz árplafonját április elsejétől, de szükséges egy átmeneti időszak, amelyben szabályoznák a gázárát...

Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása
Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 13:21

Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?

„A közösségi hálózatokhoz való hozzáférést ugyanúgy tiltani kellene a kiskorúak számára, mint a dohány- és alkoholos...

Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?
Makacs emlékezetpolitikai játszma
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 12:41

Makacs emlékezetpolitikai játszma

„Itt 1848-ban elesett vitézek hamvai nyugszanak” – ezzel a címmel publikálta újabb kötetét Benkő Levente, aki az egyik...

Makacs emlékezetpolitikai játszma
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 11:59

Textil-újrahasznosítás: nem egészen zökkenőmentes

A textilhulladék külön gyűjtése 2025-től kötelező, Romániában, az utcákon pedig sorra jelentek meg a ruhagyűjtő konténerek. A rendszer...

Textil-újrahasznosítás: nem egészen zökkenőmentes
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Műsorok szerda, 2026 február 42026 február 4, 15:40

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője

„24 év után jó szívvel adtam át a stafétát az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának élén. A döntés nem hirtelen született....

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője
Műsorok szerda, 2026 február 42026 február 4, 12:28

Szakmailag helyes, de haszna csak idővel érik be

Több jel is utal arra, hogy kilábalófélben vagyunk a költségvetési válságból. A január 28-án közzétett hivatalos adatok a deficit...

Szakmailag helyes, de haszna csak idővel érik be