Élő Kolozsvári Rádió

Lakkcipőben: Egy énekkar hétköznapjai

guttman-mihaly-pedagoguskorusA Zenetér Lakkcipőben május 13-i műsorának vendége Bedő Ágnes zenetanár, a közelmúltban Arany dicséret díjjal kitüntetett, kolozsvári Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus karnagya volt. Meghívottunk ismertette a 2007-ben alakult énekkar történetét, megemlékeztünk a kórus névadójáról, a két évvel ezelőtt elhunyt jeles muzsikusról és pedagógusról, majd arra voltunk kíváncsiak, hogy melyek egy ilyen jellegű énekkar létezésének a mozgatórugói és hogyan sikerült egyensúlyban tartani egy alapvetően heterogén együttest.

Bedő Ágnes alaposságát és elkötelezettségét jelzi az is, ahogyan tudatosan építi az együttes repertoárját. A pedagóguskórus eddigi 85 hangversenyén mintegy száz mű hangzott el és műsoruk folyamatosan újabb és újabb opusokkal bővül. A közeljövőben szeretnék elsajátítani Liszt nagyszabású Missa Choralis-át, amely a hivatásos zenészek számára is igen nagy erőpróbát jelent. Más jövőbeni tervekről és a legközelebbi, ezúttal a Felvidékre tervezett útjukról is kaptunk néhány információt.

Végül pedig a karnagy a jelenlegi hazai kórusmozgalomról is kifejtette véleményét. A műsorban Nat King Cole, Duke Ellington, Lee Morgan és Herbie Hancock felvételei közül válogattunk.

Házigazda: László Tibor

Szerkesztő: , 2015 május 14, 16:09

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Műsorok csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 10:12

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában

„Ha egy letisztultabb megközelítésben szólal meg a magyar nóta, akkor talán az is meg fogja hallgatni, aki egyébként nem tenné” –...

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Dereng a béke horizontja – halovány távlatok
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:18

Dereng a béke horizontja – halovány távlatok

A „csúcsra járatott” diplomácia nem jelent mindig infódús terepet. Alaszka és Washington után továbbra is több a kétely meg a...

Dereng a béke horizontja – halovány távlatok
Még egyszer a kettes pillérről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:16

Még egyszer a kettes pillérről

Tétovázik a kormány az úgynevezett kettes nyugdíjpillér kifizetését szabályozó törvény miatt. A kabinet módosít eredeti tervén, és...

Még egyszer a kettes pillérről
Kötetek egy kevéssé ismert életműről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:13

Kötetek egy kevéssé ismert életműről

Aranka György hagyatékának szentelt kettős könyvbemutatóra került sor a 16. Kolozsvári Magyar-Napok keretében az EME székházában. Kerti...

Kötetek egy kevéssé ismert életműről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 11:08

Képzőművészet és fotóművészet találkozója Kolozsvár jegyében

KolozsvArt. Kolozsvári szobrok és műemlékek címmel nyitottak kiállítást a Sapientia EMTE főtéri épületében, a volt Melody szállóban. A...

Képzőművészet és fotóművészet találkozója Kolozsvár jegyében
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 11:03

Kántor Lajos-emlékszoba nyílt a Mikes utcában

A névadó szellemiségének ébren tartása a célja a Kántor Lajos-emlékszobának, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok keretében a héten avattak...

Kántor Lajos-emlékszoba nyílt a Mikes utcában
Műsorok kedd, 2025 augusztus 192025 augusztus 19, 15:37

Már a napelemparkok jelentik a harmadik legnagyobb energiaforrást

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz-és a széntüzelésű erőművekét – írta az economica.net az Országos...

Már a napelemparkok jelentik a harmadik legnagyobb energiaforrást
Műsorok kedd, 2025 augusztus 192025 augusztus 19, 12:45

Szilágysági tehetségkutató: nem verseny

Első alkalommal hirdeti meg az RMDSZ Szilágy megyei szervezete a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját, 25 évnél fiatalabbaknak. A...

Szilágysági tehetségkutató: nem verseny