Listen Live Kolozsvári Rádió

Ki lábatlankodik a kukában?!

leg lab piciorAz egész ember méltóságát a legtöbb jogrendszerben külön cikkelyek védik. Ugyanakkor nyitott kérdés, mi dukál egyes alkatrészeinknek külön-külön!
A dél-floridai John Timiriasieff-nek tavaly októberben térd alatt amputálták a jobb lábát, majd sallangmentesen kidobták (mármint a végtagot), névcédulájával rajta. Egy hónappal később az 56 éves férfi családját detektívek keresték fel, mondván: igazán nem szeretnének lábatlankodni, de a gyilkossági osztályon dolgoznak, érdekelné őket, vajh Timiriasieff úr nem lett-e holmi durva élc áldozata. A szeméttelepen találtak ugyanis egy lábat, az állítólagos tulajdonos neve is szerepel rajta! Az érintettek így tudták meg, hogy az elveszített végtag fizikai szempontból továbbra is létezik, ráadásul régi identitását sem rejti véka alá!
A kíváncsivá tett hozzátartozók érdeklődésére a Coral Gables-i Doctors Hospital illetékesei mindössze annyit közöltek: az orvosi titoktartás hét pecsétje rögzíti egymáshoz ajakikat, további információ se be, se ki! Számolván ugyanakkor azzal, hogy az egyszerű halandó happy-end igényét ez aligha elégíti ki, e-mailben jelezték, hogy rögvest intézkedtek, amint az esetről tudomást szereztek, ilyesmi többet nem fog előfordulni!
A Timiriasieff családot ez valamiért nem elégítette ki, érzelmi megrázkódtatás okozása valamint páciensük személyiségi jogainak megsértése miatt beperelték a Kórházat. Folyt bizonyára köv…

Ki lábatlankodik a kukában?!

Articol editat de papp.zakor.andras, 5 május 2015, 19:27

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Hihetetlen péntek, 7 október 2016, 10:34

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac

Jobban szituált szülők időnként vendéglőben hozzák össze a családi ebédet, vacsorát. Eszményi megoldás, ha a főzést, mosogatást...

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Hihetetlen vasárnap, 2 október 2016, 10:00

Patkánypotencia – alsósok és felsősök

Néhány napon belül megtudjuk, kik kapják az idei Nobel-díjakat. Az viszont már most közkincs, mire és kik kapták az Ignobeleket, melyekkel a...

Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Ami a gépről lemaradt…
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 20:06

Ami a gépről lemaradt…

Mi, emberek, igen változatos cókmókkal utazgatunk. Ennek egy részét ott is felejtjük, pályaudvaron, repülőtéren, átmeneti szállásunkon...

Ami a gépről lemaradt…
Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 19:48

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén

A szelfizésként ismert nárcisztikus aktus egyre jobb eséllyel nyomul a leggügyébb kortárs népszokásnak járó, nyomás alatt serdült...

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:22

Sötétben minden tehén feke…világít!

Ugye tudták, hogy sötétben minden tehén fekete? Elég rossz hír, főleg az éjszaka autózóknak, kiváltképpen Indiában. Ahol a tehén...

Sötétben minden tehén feke…világít!
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:14

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!

Rossz hírünk van a méretes tomporok rajongóinak! Az 1984-ig Felső Volta-ként ismert Burkina Faso-ban idén nem tartják meg a Miss Bim-Bim...

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:55

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0

Emlékeznek még Grimmék Hetet egy csapásra című klasszikusára? Úgy tűnik, Kanadában az olvasottabb macskák is ismerik… És ha már...

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:46

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”

“Valamit mindig valamiért” – hangzik az LGT sláger címéből merítő napkeleti bölcsesség. És valóban, az élet csaknem minden...

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”