Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Kié lett a kalamáris? – 4. Versverseny Gála

versverseny-andreferencA 4.Versverseny díjkiosztó Gáláját a kolozsvári Bulgakov Kávézóban szervezte meg a Kolozsvári Televízió „Erdélyi Figyelő” című műsorának csapata. Így lazább forgatókönyv szerint, inkább barátságos, mint ünnepi hangulatban zajlottak az események. A werkfilmen jót derültünk, a költőkkel, színészekkel folytatott beszélgetést kíváncsian figyeltük. Zenei pillanatokban is bőven volt részünk, hiszen Szép András zongorázott, Marosán Csaba, Laczkó Vass Róbert és Vindis Andrea pedig énekelt. A Versversenyt lájkolók között a Magvető Kiadó gyönyörű, irigylésre méltó könyvcsomagjait sorsolták ki.

A Versversenyben mindig 11 költemény szerepel, 11 kolozsvári színész előadásában. A költeményeket irodalmi szaklapok javasolják, mindig az előző években megjelent versekből alakul ki a végleges jegyzék.

Idén André Ferenc, Dimény-Haszmann Árpád, Fekete Vince, Ferencz Imre, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Lőnhárt Melinda, Muszka Sándor, Orbán János Dénes, Varga László Edgár és Varga Melinda versét lájkolhatták az érdeklődők az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán. A verseket kezdetektől fogva a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei mondják el, ők egy-egy rövid, a versek hangulatához illő történetnek is szereplői.

Idén André FerencBabadal” című verse lett az első helyezett, amely a Látó folyóiratban még „Dudorász” címmel jelent meg. Előadta Marosán Csaba színművész. Második lett Ferencz ImreEpilógus”-a, amelyet Laczkó Vass Róbert mondott el. Harmadik helyezett Dimény-Haszmann ÁrpádEgy ház” című verse, amely Váta Lórándnál talált gazdára.

A befutók díját, a tollat és kalamárist ezúttal is Lőrincz Gyula képzőművész készítette. A kalamárisba nem tintát, és tavalyhoz hasonlóan nem szilva pálinkát, hanem teát töltöttek. Ki tudja, hamarosan talán teaízű kortárs költeményeket fognak merített papírra körmölni erdélyi verselőink.

Ez volt az első év, amikor többen is megkérdőjelezték a rangsorolás igazságos voltát. Hiszen előnyben van az, akinek sok az ismerőse a Facebook-on, aki nem restelli megosztani a versét, szereplését. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy a Versverseny elsődleges célja, hogy közelebb vigye az emberekhez a verseket, hogy időt áldozzanak egy-egy költemény elolvasására, meghallgatására. Az eredmény természetesen relatív, de nem arra tevődik a hangsúly. Mit gondol a következő kiadásokról az ötletgazda, Víg Emese televíziós szerkesztő? Azt már a díjkiosztón határozottan kijelentette, hogy nem szeretné abbahagyni a Versverseny megszervezését.

VigEmese-DimenyHaszmannArpad
Idei nyertes, amint már említettük, André Ferenc és Marosán Csaba, a „Babadal” című verssel. André Ferencet sokan szlemmerként, a két évvel ezelőtti bajnokság nyerteseként ismerik, holott verseket is ír. A „Babadal” például eleve versnek íródott, vagy szlemnek, csak nyomtatásban is szépen megállja a helyét? – André Ferencet hallják.

andreferenc

 

Közvetlenül a Versverseny díjkiosztó Gálája előtt Lövétei Lázár László költő klasszikusokhoz való viszonyulásáról hallgattunk meg egy érdekes beszélgetést. Arany János volt a fő téma, akiről Lövétei számos esszét is írt, de szóba kerültek más nagyjaink is. Kikhez szeret visszanyúlni André Ferenc, a huszonéves csíkszeredai költő?

Versverseny jövőre is lesz és mi ugyanolyan lelkesen fogjuk lájkolni a kedvenceinket, mint eddig.

A teljes műsor, szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Fotók: Dimény-Haszmann Árpád, Dimény-Haszmann Orsolya

Szerkesztő: , 2015 május 4, 20:03

„Az a legizgibb, hogy élőben vagyunk”
Lendületben szerda, 2025 szeptember 172025 szeptember 17, 12:23

„Az a legizgibb, hogy élőben vagyunk”

Az Octavian Goga Iskola harmadik osztályosai, Manaszes Magdolna tanítónőjük kíséretében látogatta meg ma a Kolozsvári Rádiót. Mesét...

„Az a legizgibb, hogy élőben vagyunk”
Egész osztályni vendég a mai Lendületben
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 152025 szeptember 15, 15:50

Egész osztályni vendég a mai Lendületben

Vendégek jártak a Kolozsvári Rádiónál: az Octavian Goga iskola másodikosai, Török Tünde tanítónő kíséretében látogattak meg...

Egész osztályni vendég a mai Lendületben
Aki majdnem Petőfi felesége lett – könyv Prielle Kornéliáról
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 152025 szeptember 15, 12:43

Aki majdnem Petőfi felesége lett – könyv Prielle Kornéliáról

A Kolozsvári Magyar Napok idején mutatták be Bartha Katalin Ágnes színház- és irodalomtörténész, egyetemi oktató Történeti...

Aki majdnem Petőfi felesége lett – könyv Prielle Kornéliáról
Lovaskavalkád Mákófalván
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 09:28

Lovaskavalkád Mákófalván

Vasárnap tartják a kalotaszegi Mákófalván az első Lovaskavalkádot, a Táltos lovastanyán. Az eseményen lesz lovastorna és -íjászat,...

Lovaskavalkád Mákófalván
Lendületben csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 08:35

Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár

Világsztár is vásárlója Szabó Tünde bábkészítőnek, aki a Kolozsvári Magyar Napok kabaláját, Oszkárt is elkészítette. Vele...

Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár
Lendületben péntek, 2025 június 62025 június 6, 13:29

Főszerepben „a hangszerek királynője”

A Filharmónia Magyarország idén is megszervezi az Orgonák éjszakáját, pünkösd szombatján párhuzamosan számos helyszínen. Erdélyből és...

Főszerepben „a hangszerek királynője”
Lendületben csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 13:58

Éjbe nyúlóan társasjátékozni

Társasjátékok éjszakáját szervez a Kubuk csapata szombaton Kolozsváron. Este 8-tól éjszaka 1-ig a Planetarium kávézóban több tucatnyi...

Éjbe nyúlóan társasjátékozni
Lendületben péntek, 2025 május 92025 május 9, 12:22

Idén is „kifutnak a dombok közé” Krasznán

Május 16-ig lehet jelentkezni a Run To The Hills idei kiadására, melyet május 24-én szerveznek meg a Szilágy megyei Krasznán. A futóversenyt...

Idén is „kifutnak a dombok közé” Krasznán