Élő Kolozsvári Rádió

A dal a miénk! – beszélgetés Szabadi Ildikó zenetanárral

Szabadi IldikoA zeneórák számát bővíteni kéne, hiszen a líceumi osztályokban csak kéthetente van egy óra, a közgáz osztályban pedig egyáltalán nincs – mondta Szabadi Ildikó, a kolozsvári Apáczai Csere János líceum zenetanára, kórusvezetője. Minden diáknak szüksége lenne zenei- és képzőművészeti nevelésre ugyanúgy, mint matek vagy román órára. Attól teljes az ember, ha az iskolában megkapja az általános műveltség alapjait.

A tanárnő szerint a zenei hallást lehet fejleszteni gyakorlatokkal, például ha az ember zenét hallgat és megpróbál rá énekelni úgy, hogy az egyik fülét a tenyerével letakarja, hogy a saját hangját jobban hallja. Az is megtörténhet, hogy valakinek nincs zenei hallása, de nagyon jó a ritmusérzéke.

Nem csak a fiúknak „mutál” a hangja, hanem a lányoknak is változik, hiszen gyerekhangból ki kell alakulnia a felnőtt hangnak. Van aki például kilencedik osztályban alt, de tizedikben már szoprán. A fiúknál van akinek már hatodikban mélyebb a hangja és van akinek kilencedikben még gyerek hangja van. Ők ezt elég megrázó élményként fogják fel.

Szabadi Ildikó a Hangolóban azt is elárulta, hogy a líceum kórustagjai a nagy sikerű Dzsungel könyve musical után idén a Neoton slágerekből álló Szép nyári nap c. zenés darab bemutatására készülnek.

Házigazda: Zilahi Csaba

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2015 április 22, 12:23 / actualizat: 2015 április 22, 16:30

Etichete:
Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját