Élő Kolozsvári Rádió

Kreatív írás – iskola másként

20150410_080208

Készül a bemutató-stand – a próza már fönn van. A novella megteremtése rajzokkal, térképekkel, vázlatokkal

Az iskola másként hét keretében minden oktatási intézményben történt valami rendhagyó: tanulmányi utak, kirándulások, játszva tanulás. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban például kreatív írás alkotótábort is szerveztek, ahol Váradi Nagy Pál kollégánk járt.

Háromtucat diák és kísérőtanáraik költöztek be két napra egy hargitafürdői panzióba, amelyet a nagy hó miatt jó darabon csak gyalog lehetett megközelíteni. Három műhelyben zajlott tevékenység: líra-, kritika- és próza-írás gyakorlaton vettek részt a tanulók. Műhely szerint kötelező olvasmányból kellett készülniük, majd a műhelyvezető segítségével írniuk valamit, amit a hét végén bemutathattak a gimnáziumi beszámolók keretében. Líra oldalon versek, haikuk születtek, a kritika-műhelyben Balázs Imre József 10 mondatos műfaját gyakorolták a tanárok vezetésével, VNP pedig írói minőségében a próza-műhelyt vezette. Kirándulásra és csillagtúrára is jutott idő, és természetesen arra is, hogy közös felolvasáson próbálgassák szárnyukat a fiatal alkotók. Gazdára talált egy-két jutalom-könyv is. Kiemelkedő tehetségről tanúskodott Princz Barbara novellája – ezt a nevet lehet, hogy fogjuk még hallani irodalmi berkekben.

Az egyik szervezőt, Bogos Róbert magyartanárt arról kérdeztem, miért döntöttek úgy, hogy alkotótáborba viszik a diákjaikat.

20150408_160859

Hótaposó túra a Kossuth-sziklához

 

20150408_162250

Kilátás a Kossuth-szikláról

 

20150410_093907

A kritika-stand

 

Szerkesztő: , 2015 április 11, 12:49

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját