Élő Kolozsvári Rádió

Aliyah DaDa – egy film a romániai zsidókról

Csütörtökig, április 9.-ig látható Kolozsváron, a Győzelem moziban Oana Giurgiu: Aliyah Da Da című dokumentumfilmje.  A hazai történelmi dokumentumfilmek sorában az egyik leghitelesebb alkotás, amely a romániai zsidóságról, elvándorlásukról szól. A produkció több mint száz év történetét sűríti két órába tömören és mégis érdekfeszítően.

aliyahdada2Erdély és Moldva határán, Bákó megyében található egy kis település, Mojnest, amely külföldön is ismertté vált, először is annak köszönhetően, hogy itt született  a dadaizmus egyik alapítója, Tristan Tzara, aki azután Párizsban vált elismertté. É nem ismeretlen a település neve Izraelben sem, hisz a 19. század végén Mojnest lakosságának fele zsidó volt. 1882-ben vándorolt ki innen az első nagyobb számú csoport, akik Palesztinában létrehozták a Roș Pina kolóniát. Itt kezdődik Oana Giurgiu dokumentumfilmjének története. Aliyah – annyit jelen mint bevándorlás, visszatérés az őshazába. A film a mojnesti zsidóknak ered nyomába, követi kalandos útjukat Palesztinába, letelepedésüket, szenvedéseiket, kínlódásukat, alkalmazkodásukat az új hazában. Archív felvételek, dokumentumok révén ismerjük meg történetüket, no meg a leszármazottak elbeszéléseiből, akik románul már nem tudnak, néhány itthonról vitt hagyomány azonban még él a családban. Oana Giurgiu napjainkig vezeti a román zsidóság történetét, olyan részleteket tár fel, amelyek mindezidáig nem voltak nyilvánosak. Az adatok zöme nem a hazai, hanem angliai és eldugott izraeli levéltárakból került elő. És mesélnek olyanok is, akik az egykori cionista mozgalom kulcsemberei voltak, akik a zsidók elvándorlásának, avagy Izrael általi megvásárlásának alapemberei voltak a kommunizmus idején.

Szuszámi Zsuzsa összeállítsa

Oana Giurgiu rendezőnek nem sok képanyag állt rendelkezésére. Egyéni módon oldotta hát meg a kérdést: korabeli fényképek, kivágott portrék segítségével meséli el különböző emberek történetét, helyezi el őket a történelem és a világ térképén, néhány archív film-felvétellel támasztva alá az események hitelességét. Ahogy mondta, sok esetben a sors is beleszólt a rendezésbe, és segítséget nyújtott a forgatás során.

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 április 7, 13:32

Etichete:
Új templom Hadadon: “Karácsony este gondoljanak ránk…!”
Hangoló csütörtök, 2025 december 182025 december 18, 16:17

Új templom Hadadon: “Karácsony este gondoljanak ránk…!”

Alig több, mint két és fél év telt el azóta, hogy ünnepélyesen letették Szatmár megyében, Hadadon a református templom alapkövét,...

Új templom Hadadon: “Karácsony este gondoljanak ránk…!”
Rádiós premier: Kovács Nóri új dalával hangolódtunk az ünnepekre
Hangoló kedd, 2025 december 162025 december 16, 11:36

Rádiós premier: Kovács Nóri új dalával hangolódtunk az ünnepekre

Tavaly Szamosújváron, az Epreskerti Majálison találkoztunk Kovács Nórival, aki a széki Kovács Józsi bácsival együtt lépett színpadra. De...

Rádiós premier: Kovács Nóri új dalával hangolódtunk az ünnepekre
Vasárnap ismét lesz Szeretet Karaván Szinérváralján
Hangoló hétfő, 2025 december 152025 december 15, 13:02

Vasárnap ismét lesz Szeretet Karaván Szinérváralján

Advent negyedik vasárnapján, december 21-én délután 6 órától már negyedjére szervezik meg a Szeretet Karavánt Szinerváralján, a...

Vasárnap ismét lesz Szeretet Karaván Szinérváralján
Vidám lucázók és egyéb népségek a 18. Adventi Sokadalomban
Hangoló hétfő, 2025 december 152025 december 15, 11:05

Vidám lucázók és egyéb népségek a 18. Adventi Sokadalomban

A lucázás vagy kotyolás szokása is megelevenedett szombaton, december 13-án a 18. Adventi Sokadalomban, amelyet hagyományosan az...

Vidám lucázók és egyéb népségek a 18. Adventi Sokadalomban
Hangoló csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 11:59

Karácsonyi vásárnap a Planetáriumban

A Főtér 10. szám alatti térbe, a Lábasház (Jósika-palota) második emeletére főként azokat várják december 14-én, akik helyi...

Karácsonyi vásárnap a Planetáriumban
Hangoló szerda, 2025 december 102025 december 10, 12:37

Kellenek a titokzatos segítők – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatják be szombaton este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar...

Kellenek a titokzatos segítők – Abigél musical Kolozsváron
Hangoló kedd, 2025 december 92025 december 9, 12:25

Egy templom, két felekezet: két orgona adventi hangversenye

Udvarhelyszéken, a Székelykeresztúrhoz tartozó Fiatfalván ilyen rendkívüli a helyzet, ami okot ad minden évben egy rendkívüli hangversenyre...

Egy templom, két felekezet: két orgona adventi hangversenye
Hangoló hétfő, 2025 december 82025 december 8, 12:53

Könyvet karácsonyra – jön a XI. Adventi Könyvvásár

A tizenegyedik adventi könyvvásárra várja az érdeklődőket az Idea Könyvtér Kolozsváron december 11-14. között. A helyszín a...

Könyvet karácsonyra – jön a XI. Adventi Könyvvásár