Listen Live Kolozsvári Rádió

A rossz kazettofontól a flashmobig – Harminc éves a Bogáncs

bogancs_neptancegyuttes_neptanc_koreografia

A rossz kazettofontól a flashmobig – Harminc éves a Bogáncs

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 27 március 2015, 13:21

Fekete-piros flashmobbal indul a harminc éves Bogáncs születésnapi rendezvénysorozata. Ahol egykor a székiek táncoltak, a posta mögötti parkban szabadtéri tánc lesz április 19-én, majd tíz napig szinte minden napra jut valamilyen táncesemény. A harminc év alatt rengetegen fordultak meg a Bogáncsban, vagy legalább valamelyik kisebb csapatában, most mindenkit szeretettel várnak a születésnapi rendezvénysorozatra, amelyet a tánc világnapján zárnak a Tranzit házban.

Könczei Csongor együttesvezető volt a Zenetér Viseletben vendége, az elmúlt harminc évről és a születésnapi eseménysorról is beszélt:

“Április 19–29. között kerül sor erre a rendezvényre. Ebben a tíz napos időszakban nem minden nap lesz esemény, hagyunk magunknak is meg a közönségnek is szünetet, viszont úgy tudtuk beosztani hogy vasárnap, 19-én legyen a kezdés, és 29-én, a Tánc Világnapján zárunk. Tizenkilencedikén, vasárnap egy villámcsődülettel, vagy ahogy most mondják flashmobbal kezdünk a posta háta mögötti kis parkban, ahol a székiek táncoltak egykor. Ott lesz egy szabadtéri tánc, ahol az Apróbogáncs, Kisbogáncs, Bogáncs és Zurbuló fog megjelenni, egy negyed órás, húsz perces tánccal. Szórólapokat fogunk osztani, hogy 30 éves Kolozsvár magyar gyermek—és ifjúsági néptáncegyüttese.”

A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes elődje, a Brassai Sámuel Líceum Folklórköre 1985-ben alakult Tolna Éva magyar szakos tanárnő kezdeményezésére. A csoport elsőrendű feladata az erdélyi népi kultúra ápolása volt, hogy az iskola diákjai megismerkedhessenek a népzenével és néptánccal. 1990 januárjában az addig „névtelen” Folklórkör felvette a Bogáncs nevet. A kezdetekre Könczei Csongor így emlékszik:

“Ezelőtt harminc évvel, bementem az akkori Brassai Sámuel éppen ipari líceummá degradált iskola sötét dísztermébe, ahol édesanyám, Tolna Éva magyartanárnő tanított. Megkértek hogy mutassak a gyerekeknek egy kis legényest. A nővérem, Könczei Csilla volt akkor az oktatója a csoportnak. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Én bementem egy terembe, ott ült velem szemben kétszáz gyerek. Emlékszem, hogy sötét volt, egy rossz kazettofonról szólt egy pontozó, én táncoltam egyet, a gyerekek megnéztek, megvonták a vállukat, s mondta Csilla, hogy ez lesz az eredmény ha jártok a folklór körbe. Akkoriban ez volt a neve. Utána egy évig én oda se dugtam az orromat, én tudtam táncolni, és rá egy évre, amikor a folklór körnek az első műsora volt, én is beálltam és ottragadtam.”

 

a Zenetér Viseletben szerkesztett változata

A Bogáncs 30 eseményei

Április 19. (vasárnap) – Postakert / Ion Luca Caragiale park:
17.00 – Bogáncs 30 villámcsődület a Szabadtéri táncház a Postakertben programsorozat keretében.

Április 21. (kedd) – Tranzit Ház:
19.00 – 30 éves a Bogáncs – fénykép- és plakátkiállítás-megnyitó, a Bogáncs lap 28. számának bemutatása, a Bogáncs 30 rendezvény ünnepélyes megnyitója a Tranzit Házban.
19.30 – Kelekótya. Mesejáték ifjaknak és időseknek széki népmesék nyomán – a kolozsvári Bogáncs néptáncegyüttes előadása.

Április 22. (szerda) – János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme:
19.00 – Búcsúzik a hatodik bogáncsos nemzedék I. – a Kisbogáncs és Bogáncs közös műsora.

Április 23. (csütörtök) – Florin Piersic mozi:
18.00 – A Bogáncsból nőtt ki… – táncdokumentumfilm-bemutató.

Április 24. (péntek) – Tranzit Ház:
17.00 – Aprók tánca és Palocsay Kata játszóháza.
19.00 – Népzenekoncert, muzsikál a Tarisznyás, a magyarlapádi Piros Pántlikás, az Üsztürü, az egykori Zurboló/Tüske, a Harmadik, a Tokos és a magyarpalatkai Kodoba zenekar, illetve Szilágyi Antal „Tóni” és zenekara.
20.00 – Táncház.

Április 25. (szombat) – Házsongárdi temető:
11.00 – koszorúzás az együttesalapító Tolna Éva sírjánál.

Április 25. (szombat) – Kolozsvári Magyar Opera:
19.00 – Bogáncs 30 – ünnepi gálaműsor, fellép a Morzsabogáncs, az Apróbogáncs, a Kisbogáncs, a Bogáncs és a Zurboló, valamint a „régiek”…

Április 29. (szerda) – Tranzit Ház:
19.00 – Erdélyi tánchagyományok és a tánc nemzetközi világnapja / Búcsúzik a hatodik bogáncsos nemzedék II. A Bogáncs és a Zurboló közös ünnepi előadása, műsoron: Amikor a pásztor elvesztette a türelmét (Zurboló), Tollas Erzsi (Bogáncs), A bogártelki ifj. Fekete János „Poncsa“ emlékére (Zurboló) és A hérészben (Bogáncs – Zurboló) táncjátékok.
20.00 –Táncház a Harmadik zenekar közreműködésével.

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 14 március 2019, 17:43

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától

Petőfi rockritmusban, s részletek a költő naplójából Mihály István...

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától
Zenetár farmerben: rockdalok, másképpen – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 7 február 2019, 16:50

Zenetár farmerben: rockdalok, másképpen – pénteken 20 órától

Egymás dalait éneklik, mind gyakrabban a rockzenészek. Méghozzá milyen jól! Mihály István...

Zenetár farmerben: rockdalok, másképpen – pénteken 20 órától
Zenetár Farmerben: in memoriam Trifán László – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 31 január 2019, 07:08

Zenetár Farmerben: in memoriam Trifán László – pénteken 20 órától

Mihály István műsorában a Metropol zeneszerzőjére, gitárosára emlékezünk, régi interjúkból is elhangzanak...

Zenetár Farmerben: in memoriam Trifán László – pénteken 20 órától
Zenetár Farmerben: az Olcsó vigasztól a Körhintáig – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 17 január 2019, 12:00

Zenetár Farmerben: az Olcsó vigasztól a Körhintáig – pénteken 20 órától

A Bikini együttesnek szentelt minisorozat 2. része. Mihály István...

Zenetár Farmerben: az Olcsó vigasztól a Körhintáig – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 22 november 2018, 08:37

Zenetár Farmerben: Freddie-re emlékezünk – pénteken 20 órától

45 éve jelent meg a Queen első lemeze, 27 éve hunyt el Freddie Mercury. Mihály István...

Zenetár Farmerben: Freddie-re emlékezünk – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 15 november 2018, 20:24

Zenetár Farmerben: Toleráns rockdalok – pénteken 20 órától 

A tolerancia nemzetközi napján a másság, a Másik tiszteletét hirdető dalokat ajánl Mihály...

Zenetár Farmerben: Toleráns rockdalok – pénteken 20 órától 
Zenetár péntek, 2 november 2018, 07:28

Zenetár farmerben: Bill kapitány és a HBB – pénteken 20 órától

A 70 éves Deák Bill Gyulát köszöntő minisorozat 2. részében Borza Péter zenésszel beszélget Mihály István. A műsorba Önök is...

Zenetár farmerben: Bill kapitány és a HBB – pénteken 20 órától
Zenetár csütörtök, 25 október 2018, 18:22

Zenetár Farmerben: sok(k)arcú újhullám – pénteken 20 órától

Prognózis, Bizottság, Első Emelet: három újhullámos együttes világát fedezzük fel újra, mely eddig kimaradt Mihály István „farmeres”...

Zenetár Farmerben: sok(k)arcú újhullám – pénteken 20 órától