Listen Live Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: Aranylakodalmas P. Mobil – pénteken 20 órától

Zenetár Farmerben: Aranylakodalmas P. Mobil – pénteken 20 órától

Articol editat de mihaly.istvan, 23 május 2019, 18:07

Kedves rockrajongó hallgatók! 50 évesnek tekinti magát  Schuster Lóránt csapata. Nem szállunk vitába vele. Bár az első hivatalos koncertet 1973-ban adták ezen a néven, Gesarolként csakugyan már 1969-ben örökmozogtak. De mivel ez egy rovarirtó (tulajdonképpen az azóta betiltott DDT) neve volt, szigorúan rájuk parancsoltak: vagy átkeresztelkednek, vagy abbahagyják a zenélést.

A fél évszázados kalandos örökmozgást akár másfél évig is elhúzódó koncertkörúttal ünnepli az egykori fekete bárány, a magyar heavy metal korszakos jelentőségű csapata. A turné május 4-én Miskolcon kezdődött, ahonnan  az együttes elindult annak idején.

Hát ennyit elöljáróban. Bár még tavasz van/sincs, a Zenetárban beköszönt a Rocktóber, magával ragad bennünket a Metálmánia, szép emlékeinket olcsón adjuk a Kétforintos dalban s a Honfoglalás hangulatába is belekóstolunk május 24-én, pénteken este nyolctól, farmerben a Zenetárban!

Műsorvezető: Mihály István

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány