Élő Kolozsvári Rádió

D160 médiadíjat kapott Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa kapta a Kolozsvári Rádiót támogató Donát 160 Egyesület szakmai díját. Az ünnepélyes díjátadót vasárnap délután tartották a rádió koncerttermében.

A D160 médiadíjat most adták át első ízben. Az elismerést a Kolozsvári Rádiót támogató Donát 160 Egyesület alapította és idén lelt gazdára első ízben. A szakmai díjat minden évben a Kolozsvári Rádió szerkesztőségének egy tagja kapja. Héttagú  grémium döntött a nyertes rádiós szerkesztő személyéről, figyelembe véve a szerkesztőség tagjainak javaslatait. Az egyesület és a rádió magyar vezetősége (Orbán Katalin tiszteletbeli elnök, Bárdos Mária elnök, Szuszámi Zsuzsa alelnök, Benedek Márta titkár, Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese, Szilágyi Szabolcs a magyar szerkesztőség vezetője) mellett a bizottság tagja volt Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke, a Helikon főszerkesztője és nem utolsósorban a Kolozsvári Rádió hallgatója.

Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa

Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő helyettese laudációjában elmondta:

„Akit most jutalmazunk, példa és zsinórmérték. Több ízben bizonyított úgy, hogy önmagában is bizonyosságokat érlelt ki. Önemésztő konokságánál csak a benső fejlődésbe vetett igénye-hite lehet nagyobb.  Egyben hatványozott  felelősséget is rárovunk:  babérlevélbe csomagolt  sarkantyú ez az elismerés, bár Gergely Zsuzsát inkább fékezni kéne, mintsem újra ösztökélni. Csitítani, hogy ő is lassítson, tekintsen bátrabban körbe, gondolkodjon el azon, mert ideje kötetbe foglalni  interjúinak bárcsak töredékét,  hogy tapasztalatából többet adjon  át a pályakezdőknek. És,  igen, engedje meg magának az egyébként szigorú  szelekció fényűzését.

Amikor  alig egy éve arról döntött a Donát 160 Egyesület, hogy rádiós díjat alapít, a többi között arra is rászánta magát e civilbe öltözött szakmai szervezet, hogy visszhangot, arcot kölcsönöz  a hangnak, kilépteti a dobozból, színeket, vonásokat  társít mély és magas hangzók látszólag mechanikus  sorozatához. Elbeszéli a beszélőt. Történetet kezd, amelynek első lépése ez a mai. Az úttörők lelkesedésébe, kívánom-remélem, hogy a jövő évi médiadíj átadásig terjedő  hatásszünet ne   csempésszen  kétséget, legfeljebb termékeny, előretaszító  dilemmákat.”

Az emlékplakettet Balázs László képzőművész, az oklevelet Kajtár Lehel grafikus tervezte. A D160 médiadíjat a Kolozsvári Rádió születésnapi rendezvényén, a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusának koncertje keretében adták át a Donát 160 Egyesület és a Kolozsvári Rádió vezetői. A Donát út 160 szám alatti médiaintézmény március 15-én lett 61 éves.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 március 22, 18:49 / actualizat: 2016 január 5, 10:11

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel