Listen Live Kolozsvári Rádió

Demográfiai korrekciók kézzel és szalmával

nagoro

Buszra várva

Demográfiai korrekciók kézzel és szalmával

Articol editat de papp.zakor.andras, 19 március 2015, 17:08

A demográfiai hullámvölgy avagy a népesség mérsékelt hajlandósága önmagának bővített újratermelésére számos országban okoz gondot. Persze akadnak látványos helyi megoldások, mint például a Japán déli fertályán elhelyezkedő cseppnyi faluban, Nagoroban. A település egykor csaknem kihalt utcái ma ismét népesek, a buszmegálló kifejezetten zsúfolt! Mindenki türelmesen várakozik, ami figyelemre méltó tény annak ismeretében, hogy az említett tömegközlekedési eszköz már rég nem frekventálja Nagorot. A japán lelkületben gyökeredző zsigeri fegyelmezettség mellett ezt az is magyarázza, hogy a várakozók valamennyien madárijesztők. Különben ők teszik ki a falu népességének 81 százalékát, Nagorot ugyanis ez idő tájt 35 hagyományos polgár és 150 madárijesztő lakja. Utóbbiak valamennyien Cukimi Ajano életnagyságú alkotásai.
A mester – japán keresztnevekben kevésbé járatosak kedvéért: egy hölgyről van szó – szóval Ajano asszony 13 éve készítette az első szárnyasriasztóját, saját, háztáji használatra. Hogy a kertbe állított szalmabábú milyen lélektani hatást gyakorolt a tollas égi jószágra, azt nem tudni. A matróna csupán annyit árult el, hogy igen emlékeztette szeretett édesapjára. Mármint a madárijesztő őt…És mivel a néni alkalmasint azok közé tartozik, akik vallják, hogy “apából soha sem lehet túl sok”, csinált még néhányat! Aztán nem tudott leállni. Ahogy azt némely kísérletezős, robbantós ismeretterjesztőkben jelezni szokták: “ne próbálják ki otthon!”. Függőséget okozhat.
Száz szónak is egy a vége: 13 esztendő leforgása alatt Nagano megtelt Cukimi Ajano kézműves alkotásaival. Ott vannak a házakban és az utcákon, kint ácsorognak a mezőn és fenn csücsülnek a fákon. Ja, némelyek meg a buszra várnak. Esetleg Godotra. Igazából mindegy, az eredmény a fontos!
Szóval ők a többség. Nagano hús-vér lakosai közben egyre öregednek, Ajano asszony a maga 65 évével a legfiatalabbak közé tartozik. A falu iskoláját 2012-ben bezárták, miután az utolsó két diák is sikeresen végzett tanulmányaival.
Az épület azonban így sem kihalt, a padokban madárijesztők ülnek és figyelmesen követik, mit ír idősebb, pedagógus kollégájuk a táblára. Minden a legnagyobb rendben tehát, de azért biztonság kedvéért igazgató úr is rajta tartja a szemét a fejleményeken. Csak úgy dagad keblében a szalmával elegy rongy és újságpapír a büszkeségtől!
Nagoro idegenforgalmi nevezetesség lett, egyre több a turista, Ajano asszony pedig készséggel tart bemutatót, feltéve, hogy kedvenc televíziós szappanoperája közben békén hagyják.

Etichete:
Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Hihetetlen péntek, 7 október 2016, 10:34

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac

Jobban szituált szülők időnként vendéglőben hozzák össze a családi ebédet, vacsorát. Eszményi megoldás, ha a főzést, mosogatást...

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Hihetetlen vasárnap, 2 október 2016, 10:00

Patkánypotencia – alsósok és felsősök

Néhány napon belül megtudjuk, kik kapják az idei Nobel-díjakat. Az viszont már most közkincs, mire és kik kapták az Ignobeleket, melyekkel a...

Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Ami a gépről lemaradt…
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 20:06

Ami a gépről lemaradt…

Mi, emberek, igen változatos cókmókkal utazgatunk. Ennek egy részét ott is felejtjük, pályaudvaron, repülőtéren, átmeneti szállásunkon...

Ami a gépről lemaradt…
Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 19:48

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén

A szelfizésként ismert nárcisztikus aktus egyre jobb eséllyel nyomul a leggügyébb kortárs népszokásnak járó, nyomás alatt serdült...

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:22

Sötétben minden tehén feke…világít!

Ugye tudták, hogy sötétben minden tehén fekete? Elég rossz hír, főleg az éjszaka autózóknak, kiváltképpen Indiában. Ahol a tehén...

Sötétben minden tehén feke…világít!
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:14

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!

Rossz hírünk van a méretes tomporok rajongóinak! Az 1984-ig Felső Volta-ként ismert Burkina Faso-ban idén nem tartják meg a Miss Bim-Bim...

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:55

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0

Emlékeznek még Grimmék Hetet egy csapásra című klasszikusára? Úgy tűnik, Kanadában az olvasottabb macskák is ismerik… És ha már...

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:46

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”

“Valamit mindig valamiért” – hangzik az LGT sláger címéből merítő napkeleti bölcsesség. És valóban, az élet csaknem minden...

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”