Listen Live Kolozsvári Rádió

Nőnap. A Vezér berepült

Kim_Dzsongun_repulokA Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nagy és Bölcs Vezére sajátkezűleg emlékezett meg március 8-án a haza lányairól, asszonyairól. A nagy horderejű esemény egy légitámaszponton történt, melyet vasárnap megmunkalátogatott.
Az Il-62-es business-as-usual-jetjéből alászálló Jó Kormányos fogadta a személyzet valamint a helyszínen tartozkodó madarak, fák és MiG-ek háláját megkülönböztetett jelenlétéért, majd a díszterembe irányította katonás lépteit. Itt felidézte a „csupán a Párt bevetési parancsára várunk!” mottót, emlékeztetett édesatyja, Kim Dzsongil példás hazaszeretetére, hitére, antiimperialista osztályöntudatára és erkölcsi tartására, aztán magához intette a parancsnokokat és szólt nekik, hogy csókoltatja minden jelenlévő hitvesét, a harcoló személyzet nejének nemzetközi napján nekik is hozott egy kis nemteszsemmit, gondoskodjanak arról, hogy eljut a címzettekhez! Átadta nekik az erre a célra összeshoppingolt harapnivalót, kencét majd megtekintette a mosdókat, az ebédlőt, a konyhát, valamint a minden ökotámaszponton nélkülözhetetlen üvegházat és gombatenyészetet.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Légierejének tisztjei lefekvés előtt még sokáig integettek a Nép Legelrepültebb Fiának Iljusinja után.

Nőnap. A Vezér berepült

Articol editat de papp.zakor.andras, 10 március 2015, 20:16

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Hihetetlen péntek, 7 október 2016, 10:34

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac

Jobban szituált szülők időnként vendéglőben hozzák össze a családi ebédet, vacsorát. Eszményi megoldás, ha a főzést, mosogatást...

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Hihetetlen vasárnap, 2 október 2016, 10:00

Patkánypotencia – alsósok és felsősök

Néhány napon belül megtudjuk, kik kapják az idei Nobel-díjakat. Az viszont már most közkincs, mire és kik kapták az Ignobeleket, melyekkel a...

Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Ami a gépről lemaradt…
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 20:06

Ami a gépről lemaradt…

Mi, emberek, igen változatos cókmókkal utazgatunk. Ennek egy részét ott is felejtjük, pályaudvaron, repülőtéren, átmeneti szállásunkon...

Ami a gépről lemaradt…
Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 19:48

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén

A szelfizésként ismert nárcisztikus aktus egyre jobb eséllyel nyomul a leggügyébb kortárs népszokásnak járó, nyomás alatt serdült...

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:22

Sötétben minden tehén feke…világít!

Ugye tudták, hogy sötétben minden tehén fekete? Elég rossz hír, főleg az éjszaka autózóknak, kiváltképpen Indiában. Ahol a tehén...

Sötétben minden tehén feke…világít!
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:14

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!

Rossz hírünk van a méretes tomporok rajongóinak! Az 1984-ig Felső Volta-ként ismert Burkina Faso-ban idén nem tartják meg a Miss Bim-Bim...

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:55

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0

Emlékeznek még Grimmék Hetet egy csapásra című klasszikusára? Úgy tűnik, Kanadában az olvasottabb macskák is ismerik… És ha már...

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:46

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”

“Valamit mindig valamiért” – hangzik az LGT sláger címéből merítő napkeleti bölcsesség. És valóban, az élet csaknem minden...

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”