Hadd szóljon!

A borbélyipar visszavág

hajvagasIdősebbek még emlékeznek talán arra a szemléletes költői képre, miszerint a kapitalizmusban ember embernek farkasa, míg ez a szocializmusban pont fordítva van!
Az amerikai rendőrök nemrég ismételten igazolták ezen tételt, midőn letartóztattak egy 47 éves polgárt, pusztán azért, mert elégedetlen volt a helyi borbélyipari szolgáltatásokkal. Az incidens a connecticuti Stamfordban történt. Emberünk, bizonyos Alan Becker, hajat vágatni tért be a Loft Salon and Spa nevű szakintézménybe. A munkálatok elvégzése után tükörbe tekintett és erőteljes kiábrándulás kerítette hatalmába. Ezt a kedvezőtlen alkalmat ragadta meg fodrásza, hogy közölje vele: 50 dollárra taksálja fáradozásainak ellenértékét.
Becker úr kiábrándulása hirtelen felindulásba váltott, szemtanúk szerint dobálózni kezdett a keze ügyébe eső tárgyakkal, köztük egy gyertyával és egy koszorúval, majd lyukat rúgott a falba és távozott. Mindezen közben ötletesen válogatott, sértő észrevételeket tett személyzetre, kuncsaftokra, valamint az emlitettekhez érzelmileg közel álló személyekre.
Valamivel később visszatért, hajkoronájának rendbetételét követelve az őt ellátó szakembertől, aki azonban elutasító álláspontra helyezkedett és tárcsázta a nájnilevent.
A rendőrség otthonából zsuppolta be Becker urat, akit a közrend megzavarásával és randalírozással vádolnak.
Ezek a pucér tények, melyek azonban minden szónoklatnál ékesebben tanúsítják borbély-nagyipar és állami erőszakszervezetek szoros összefonódását az imperialista világban!

Articol editat de Papp-Zakor András, 1 március 2015, 11:48

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Hihetetlen péntek, 7 október 2016, 10:34

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac

Jobban szituált szülők időnként vendéglőben hozzák össze a családi ebédet, vacsorát. Eszményi megoldás, ha a főzést, mosogatást...

Kitchen translate – a menüvé értelmezett gyerekdac
Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Hihetetlen vasárnap, 2 október 2016, 10:00

Patkánypotencia – alsósok és felsősök

Néhány napon belül megtudjuk, kik kapják az idei Nobel-díjakat. Az viszont már most közkincs, mire és kik kapták az Ignobeleket, melyekkel a...

Patkánypotencia – alsósok és felsősök
Ami a gépről lemaradt…
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 20:06

Ami a gépről lemaradt…

Mi, emberek, igen változatos cókmókkal utazgatunk. Ennek egy részét ott is felejtjük, pályaudvaron, repülőtéren, átmeneti szállásunkon...

Ami a gépről lemaradt…
Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 6 szeptember 2016, 19:48

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén

A szelfizésként ismert nárcisztikus aktus egyre jobb eséllyel nyomul a leggügyébb kortárs népszokásnak járó, nyomás alatt serdült...

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:22

Sötétben minden tehén feke…világít!

Ugye tudták, hogy sötétben minden tehén fekete? Elég rossz hír, főleg az éjszaka autózóknak, kiváltképpen Indiában. Ahol a tehén...

Sötétben minden tehén feke…világít!
Hihetetlen kedd, 30 augusztus 2016, 14:14

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!

Rossz hírünk van a méretes tomporok rajongóinak! Az 1984-ig Felső Volta-ként ismert Burkina Faso-ban idén nem tartják meg a Miss Bim-Bim...

Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Bim-Bim NEM!
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:55

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0

Emlékeznek még Grimmék Hetet egy csapásra című klasszikusára? Úgy tűnik, Kanadában az olvasottabb macskák is ismerik… És ha már...

El nonclásico: Macska – Pitbullok 7 – 0
Hihetetlen csütörtök, 25 augusztus 2016, 16:46

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”

“Valamit mindig valamiért” – hangzik az LGT sláger címéből merítő napkeleti bölcsesség. És valóban, az élet csaknem minden...

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”