Élő Kolozsvári Rádió

Egy kis Cseh Tamás most, emlékkoncert előtt

Cseh Tam‡sCseH_TamasAlig két hónappal a 89-es forradalom után, 1990. február 24-én Cseh Tamás volt az első magyarországi előadóművész, aki fellépett Kolozsváron. Aztán 1997-ben visszatért, legújabb, „A telihold dalai” című lemezüket mutatta be a Kolozsvári Rádió koncerttermében.

Cseh Tamás 2009 augusztusában hunyt el. Egykori zenésztársai, Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter és Cseh Tamás fia, Cseh András ma este 7 órától a Kolozsvári Magyar Operában emlékeznek rá egy koncerttel, amely tulajdonképpen rekonstruálja a 25 évvel ezelőtti eseményeket. Ekkor korabeli felvételeket is láthatnak a Cseh Tamás Archívum jóvoltából.

„Az egyik legnagyobb jutalomnak életemben azt tartom, hogy nem pusztán az én lassan idősödő korosztályommal kell – mint egy régi klubban – megbeszélnem az ügyeket. Ezek a dalok messzebb szárnyalnak, magasabbra, Istenhez közelítenek, földre zuhannak, aki ember jár a világon, magasan vagy alacsonyan, azt érinti.”

Gergely Zsuzsa összeállítása egy 1997-es beszélgetés alapján

Szerkesztő: , 2015 február 23, 19:51 / actualizat: 2015 február 26, 13:40

Védessük le a kalotaszegi nagyírásost és a korondi kerámiát!
Hangoló kedd, 2025 április 152025 április 15, 12:00

Védessük le a kalotaszegi nagyírásost és a korondi kerámiát!

December elsejétől kaphatnak uniós földrajzi jelölést a kézműves és ipari termékek. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)...

Védessük le a kalotaszegi nagyírásost és a korondi kerámiát!
Stafétaátadás az Élő Várad Mozgalomban
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 12:34

Stafétaátadás az Élő Várad Mozgalomban

Staféta címmel szervezett költészet napi zenés diákirodalmi estet Nagyváradon csütörtök délután az Újvárad folyóirat kiadója, a...

Stafétaátadás az Élő Várad Mozgalomban
Húsvéti vásár bábszínházzal és helyi kézművesekkel
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 11:51

Húsvéti vásár bábszínházzal és helyi kézművesekkel

Virágvasárnap húsvéti vásárra és gyerekprogramokra várják az érdeklődőket Kolozsváron, a Planetáriumban: őstermelők és kézművesek...

Húsvéti vásár bábszínházzal és helyi kézművesekkel
„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!