Hadd szóljon!

Az elnök, a kilók és a gyerekszáj :)

fogyoAz iskolai házi feladatok néha igazán váratlanul sülnek el. Főleg ha kellően lazán megfogalmazott követelményeket állítanak átlagosnál fesztelenebb csemeték elé. Pontosan ez a körülmény-együttes jött össze Csengcsouban, a Kínai Népköztársaság Henan tartományának székhelyén, a minden álszerénység nélkül Best International School-nak keresztelt tanintézmény negyedik osztályában. Ahol bizonyos Eileen Wang tanárnő azt a hétvégi kínai házit adta fel, hogy a nebulók írjanak levelet bárkinek vagy bárminek…eltalálták: bármiről.

Történetünk kilenc éves hőse Hszi Csin-ping államfőt választotta címzettnek és megírta neki, hogy fogyjon le! „Hszi nagybácsi, megszabadulhatna néhány kilótól! Nem kell annyira karcsúnak mutatnia, mint Obama, elég ha úgy néz ki, mint Putyin!” – javasolta a kilenc éves Nyu Ziru. Ha az ember már úgyis levelezésbe kezdett az elnökkel, nyilván igyekszik valamennyi fontosabb témát kimeríteni. Az üzenet így az űrkutatás aktuális kihívásaira is felhívja Hszi nagybácsi figyelmét: „Az amerikaiak és az oroszok, de még az EU és India is Mars-missziót tervez. Csípkedjük hát magunkat!” – folytatódik Nyu Ziru levele.

A srác eredetileg ugyan nem adta fel, viszont büszke apukája elolvasta és úgy gondolta, jó poén lesz publikálni. Közzétette tehát online és valóban nagy sikert aratott, olyannyira, hogy a cenzúra is felfigyelt rá és aprólékos munkával minden elérhető helyről kigyomlálta.

Most az a kérdés, mennyire szemfüles Hszi nagybácsi. Lehet, hogy már olvasta és éppen fogyózik? Ki tudja…

Articol editat de Papp-Zakor András, 26 december 2014, 17:26

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz