Élő Kolozsvári Rádió

Mikrocsip és ivartalanítás

kutya

Egy ez év január 7-i rendelet szerint minden gazda kötelező módon el kell lássa kutyáját mikrocsippel, illetve be kell oltani és ivartalanítani kell az állatot. Csupán azok a kutyák mentesülnek az ivartalanítástól, amelyek pedigrével rendelkeznek, és bejegyezték őket a Romániai Kutyaegyesületbe. A határidő eredetileg január elseje, tehát most decemberben kötelezően el kell végezni a rendeletbe foglaltakat, különben büntetni fognak. Ám lassan halad a folyamat, s lehet, hogy a határidőt kitolják hat hónappal, azaz jövő nyárig.

Madaras Péter állatorvos, a Hangoló vendége elmondta, a kutyák mikrocsippel való ellátása mindenképpen hasznos, mert segítségével könnyű visszajuttatni az elkóborolt kutyát gazdájához. Ez a beavatkozás nem ártalmas, viszont a gazdi zsebét terheli. Ahogyan a rendelet másik, az ebek ivartalanítására vonatkozó része is.

Sokan már év elején is háborogtak, amikor kiderült, hogy minden pedigrével nem rendelkező kutyát ivartalanítani kell. Az állatvédő szervezetek azonban egyetértenek ezzel, mert azt mondják, a kóbor kutyák 70 százaléka származik olyan almokból, amelyeket valaki nem akart megtartani és kidobott az utcára.

Ám a gazdák ellenzik a drasztikus megoldást, diszkriminálónak tartják, és úgy gondolják, jogot sért a rendelet. Madaras Péter állatorvos mondta el véleményét minderről.

Házigazda: Forrai Szerénke

Szerkesztő: , 2014 december 5, 16:09

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról