Élő Kolozsvári Rádió

Választási értékelő Kovács Péterrel

Bár az elnökválasztás napján sokan mondták azt, hogy otthon maradtak a székelyek, végül kiderült, önmagukhoz képest sokan mentek szavazni és zömében Klaus Iohannisra adták a voksukat. És valószínűleg ez így van a partiumi, kolozsvári és a szórványban élő magyarok esetében is.

A választás második fordulója előtt az RMDSZ szavazói lelkiismeretére bízta azt, hogy kire voksoljanak, a magyarok túlnyomó többsége pedig azt a jelöltet választotta, amely az RMDSZ aktuális kormánypartnerének ellenfele. Hogyan értékeli a szövetség az eredményeket, kormányon maradnak-e, vagy szerencsésebb lenne ellenzékbe vonulni?

A Hangolóban Kovács Péter, a szövetség főtitkára volt a vendégünk: „Egy felelős politikai szervezet nem mindig a népszerű döntéseket vállalja. Úgy látom, ha ellenzékbe vonulnánk, azzal nem oldanánk meg semmit. Bizonyára népszerűségi pontokat szereznénk, de kevesebb eszközünk lenne Bukarestben. A következő napokban fog eldőlni, hogy kormányon maradunk, vagy sem. Először is ki kell elemezzük a választási eredményeket, utána tudunk dönteni” – mondta meghívottunk.

Házigazda: Forrai Szerénke

Szerkesztő: , 2014 november 18, 18:21 / actualizat: 2014 december 11, 21:10

Adventről és Szent Andrásról
Hangoló vasárnap, 2025 november 302025 november 30, 10:33

Adventről és Szent Andrásról

Idén november 30-án ünnepeljük advent első vasárnapját és András-napot is. A szombati Hangolóban egyházi és néphagyományi szempontból...

Adventről és Szent Andrásról
Imák és aukciók: mindkettő kell a templomépítéshez
Hangoló szerda, 2025 november 262025 november 26, 13:35

Imák és aukciók: mindkettő kell a templomépítéshez

Gyülekezet és ezzel egyidőben templom épül a Kolozsvárhoz közeli Apahidán. Hogy melyik munkával készülnek el hamarabb, nem tudhatjuk. Most...

Imák és aukciók: mindkettő kell a templomépítéshez
Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!
Hangoló kedd, 2025 november 252025 november 25, 13:46

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!

Romániában tíz éve működik az az ingyenesen hívható segélyvonal, amelyen az erőszak áldozatai segítséget kérhetnek – az utóbbi...

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!
Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Hangoló hétfő, 2025 november 242025 november 24, 12:59

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze

Minden, ami egyetem, magyarul, egy helyen! – élményalapú pályaorientációs körút erdélyi középiskolásoknak. Ezzel a jelmondattal...

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Hangoló péntek, 2025 november 212025 november 21, 15:19

Napirenden az újabb béketerv

Volodimir Zelenszkij hajlandó tárgyalni az Amerikai Egyesült Államok béketervéről, ezt közölte csütörtökön a Telegramon az ukrán...

Napirenden az újabb béketerv
Hangoló csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai