Élő Kolozsvári Rádió

Hosszú sorok kanyarognak a külföldi szavazókörzetek előtt

A külföldi szavazóközpontok előtt már a nyitás előtt hatalmas sorok alakultak ki. Torinóban reggel hétkor körülbelül 1500-an várakoztak, Párizsban majdnem egy kilométeres sor alakult ki. Münchenben egyesek már tegnap estétől beálltak a sorba, hogy reggel szavazhassanak. Londonban azt skandálta a tömeg: „aki nem szavaz, elárulja a hazáját”.

A külföldön élő román állampolgárok összesen 294 szavazóközpontban voksolhatnak. Ez megegyezik az első fordulóban kialakított helyiségek számával. A Külügyminisztérium ugyanakkor igyekezett gördülékenyebbé tenni a folyamatot: ezúttal szavazóközpontonként 7 fülke és 7 bélyegző várja a voksolókat, a saját felelősségre tett nyilatkozatot pedig előre ki lehet tölteni, csak az aláírásnak kell a szavazóbizottság előtt történnie. A szavazás az időeltolódás miatt már lezárult Ausztráliában, Új-Zélandon, Kínában és Oroszországban.

transindex/rra

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2014 november 16, 13:10

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában