Élő Kolozsvári Rádió

Fidem pinxit – A hitet festette

Lukácsovits Magda

Lukácsovits Magda

Fidem pinxit – A hitet festette címmel jelent meg Lukácsovits Magda erdélyi születésű, Németországban élő festőművész életműalbuma, amelyet kiállítás keretében mutattak be Kolozsváron, október 27-én. Lukácsovits Magda számos főpap portréját festette meg, köztük Márton Áron püspök arcképét is.

Nagykárolyban született, 1933-ban. Az elemi iskolát a Szatmári Irgalmas Nővéreknél, majd felsőbb tanulmányait a Piarista Gimnáziumban végezte. Mindkettő meghatározó élmény volt számára, amely kihatott későbbi művészi tevékenységére is. Bekerült a nagybányai Művészeti Líceumba, majd elvégezte a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolát.

Főiskolás korából számos fej- és alaktanulmány, életkép származik. Már akkor kitűnt kiváló karakterábrázolásaival. Harmadéves korától foglalkozott templomok festésével, amit „klerikális” beállítottságával együtt a hatalom rossz szemmel nézett, s amelyből később is számos hátránya származott.

Több főpap portréját megfestette, melyek közül talán a legkiemelkedőbb Márton Áron püspök arcképe. Mindig élethivatásának tekintette az erdélyi műemlékek megmentését, védelmét; ezt a tevékenységét Németországba költözése után is folytatta. Egy nagy templomrestauráló cégnél kapott munkát, ahol rendkívül sokoldalú feladatot látott el. Férjével együtt Memmingenben élnek egy idősek otthonában.

Lukácsovits Magda betegsége miatt nem volt jelen a kolozsvári életműalbum bemutatóján.A Fidem pinxit – A hitet festette című életműalbum német és magyar nyelvű kiadásban jelent meg. Mindkét kiadásban közös az első kötet: egy 196 oldalas, A4-es méretű, keménykötésű képeskönyv, kétnyelvű feliratokkal.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Articol editat de , 28 október 2014, 18:03

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat