Élő Kolozsvári Rádió

Moszkvai tüntetés az ukrajnai békéért

Sokezres tüntetést tartottak vasárnap Moszkva központjában az ukrajnai békéért és a Kreml beavatkozása ellen. Ez volt az első ilyen megmozdulás a konfliktus kezdete óta.

A felvonulók soraiban ismert ellenzéki politikusok, közöttük Borisz Nyemcov volt orosz miniszterelnök-helyettes, a parlamenten kívüli Parnasz párt és a Szolidaritás mozgalom társelnöke, valamint neves jogvédők is megjelentek.

A házi őrizetben lévő Alekszej Navalnij vezető orosz ellenzéki politikust az általa vezetett Haladás párt számos tagja és támogatója képviselte. A tömeg főként orosz és ukrán zászlókat lengetett, de egy-egy lengyel, valamint grúz nemzeti színű, illetve a NATO jelképével díszített lobogó is feltűnt a menetben.

A felvonulók azt kiabálták, hogy véget kell vetni a háborúnak Ukrajnában, és hogy elegük van Vlagyimir Putyin elnök hazugságaiból és a szerintük Oroszországban uralkodó diktatúrából. A tömeg a rendőrség szerint ötezer fős volt, de a szervezők több tízezer részvevőről beszéltek.

mti

Szerkesztő: , 2014 szeptember 22, 17:35 / actualizat: 2014 szeptember 22, 19:06

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:14

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen

A hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint Romániát katonai kockázat érné, még a közel-keleti feszültségek és Irán...

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 17:27

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban

A román külügyminisztérium ma közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy...

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 16:01

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt...

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:53

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is...

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek szombat, 2026 március 142026 március 14, 12:53

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott

A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami...

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:08

9 lej fölött a gázolaj

A gázolaj literenkénti ára már meghaladta a 9 lejt, és a Közel-Keleten kialakult geopolitikai feszültségek, valamint az Európában...

9 lej fölött a gázolaj
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 13:03

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül

A Gyermektelefon Egyesület (Asociația Telefonul Copilului) adatai szerint a zsarolás a leggyakoribb digitális visszaélési forma a gyermekek...

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 11:19

Szülők és gyermekeik olimpiája

Nézem a kanapéról az olimpiai közvetítést: az ideális, nyugodt forgatókönyv szerint, jön az esélyes és nyer. De ez már talán a...

Szülők és gyermekeik olimpiája