Élő Kolozsvári Rádió

„A köz javáért” – egyetemi konzorcium a Sapientia, a PKE és a Protestáns Teológiai Intézet részvételével

Egyetemi konzorciumot hozott létre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Protestáns Teológiai Intézet, Pro Bono Publico néven.

Tonk Márton

Tonk Márton, a kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karokkal működő Sapientia EMTE rektora elmondta a konzorcium célja a közös érdekérvényesítés és a célok közös megvalósítása. Ebben a három tanintézetben képezik a magyar nyelven tanuló romániai egyetemi hallgatók harmadrészét – emelte ki. Céljaik közé sorolta annak a lehetővé tételét, hogy a három egyetem diákjai hallgathassák a másik egyetem óráit is, és ott osztályzatot, kreditpontokat kapjanak. Hozzátette: az aláírt dokumentumban az is szerepel, hogy közösen használják a három egyetem által birtokolt könyvtárakat, kollégiumokat, közösen fizetnek elő a nemzetközi adatbázisok használatára.

Kolumbán Vilmos József

„Ebben a közös misszióban, a közös erőforrások hasznosítása vagy az együttes hasznosítása, a közös erőfeszítés, a közös stratégiai gondolkodás mindenképpen a szélesebb erdélyi magyar közösségnek is igen hasznára tud válni”

– mondta Tonk Márton.

Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológia rektora az erők egyesítésének fontosságáról beszélt, míg Pálfi József, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora szerint a konzorcium létrehozásával a formát teremtették meg, amelyet a következő időszakban kell tartalommal megtölteni.

Pálfi József

A Pro Bono Publico konzorciumot a három egyetem anyagi forrásainak a felhasználásával kívánják működtetni. Héttagú vezető testületében a három egyetem mindenkori rektora, rektorhelyettese, illetve a Sapientia szenátusának elnöke vesz részt.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 19, 16:00

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak