Élő Kolozsvári Rádió

A gazdasági helyzet nem indokolja a nyugdíjemelést

Szigorúan gazdasági szempontból nem indokolt a tervezett nyugdíjemelés, hiszen az átlagbér növekedését ezidáig követte a nyugdíjak alakulása – mondta Székely Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének távoktatás-igazgatója.

Jelenleg 1 átlagbérből 1380 lej folyik be a nyugdíjpénztárba, ez az összeg már most sem fedezi az átlagnyugdíj értékét, mely 1596 lej. Egyszerűen fogalmazva: már most sem tud eltartani egy alkalmazott egy nyugdíjast, tehát a központi költségvetésből kell kipótolni a hiányzó összegeket. Ehhez hozzá kell még számítani, hogy idén a nyugdíjasok száma meghaladta az alkalmazottakét.

A kormány szeptember elsejétől 14 százalékkal emeli a nyugdíjpont értékét, a parlament ragaszkodik ahhoz, hogy ez emelés legyen 40 százalékos. A 40 százalékos emelés közel akkora összeget visz el az államkasszából, mint amennyit idén teljes évben az állami beruházásokra szántak.

Székely Imre közgazdászt kérdeztük.

Riporter: Oborocea Mónika

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 28, 10:50 / actualizat: 2020 augusztus 28, 11:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak