Élő Kolozsvári Rádió

Új elnök az EB élén – az éghajlat az első

Szavazott az Európai Parlament – Ursula von der Leyen váltja Jean-Claude Junckert az EB élén. Összegyűjtöttünk néhány kulcstétel a német politikus programjából.

Ursula von der Leyent Európába vetett hite kalauzolta egész felnőtt élete és karrierje folyamán – mint anyát, mint orvost és mint politikust – jelentette ki EP meghallgatásán. Az Európai Unió polgárai saját bőrükön érzik a globális kihívások súlyát: az éghajlatváltozásét, a digitalizációét, a demográfiai hanyatlásét. Mindezekre különböző reakciók születtek: vannak, akik tekintélyuralmi rendszerekben, vannak akik protekcionizmusban és vannak akik globális befolyás vásárlásában, függőségek kialakításában látják a megoldást. Ezek egyike sem a mi megoldásunk. Mi sokoldalúságot, igazságos kereskedelmet akarunk, védjük a törvények uralmát, mert tudjuk, hogy mindannyiunknak jobb így – fogalmazott az EB megválasztott új elnöke.

A politikus szerint az előttünk álló legnagyobb kihívás bolygónk egészségének megőrzése. Ez a jelen legnagyobb felelőssége egyben lehetősége is – hangsúlyozta az EP előtt Ursula von der Leyen. Azt akarja, hogy 2050-re Európa kibocsátás-semleges földrésszé váljon, elsőként a világon. Ehhez nem elegendő jelenlegi célkitűzésünk, a kibocsátások 40%-os csökkentése 2030-ig – tette hozzá. A széndioxid kibocsátást az említett határidőig legalább 50, ha nem 55%-kal kell visszaszorítani. Azért, hogy ez megtörténhessék, mandátumának első 100 napja alatt Új Európai Környezetpolitikát – Green Deal for Europe – fog előterjeszteni, a történelem első Európai Klímatörvényével, amely 2050 célkitűzést emel be a joggyakorlatba. Mindez nagyléptékű beruházásokat feltételez. A közpénz nem lesz elegendő. Fenntartható  Európai Beruházási Tervet fog javasolni aminek megvalósításához az Európai Beruházási Bankot részben Klímabankká alakítaná.

Nem az emberek vannak a gazdaságért, hanem a gazdaságnak kell szolgálnia az embereket – szögezte le az EB kedden este megválasztott új elnöke. Fel fog lépni az igazságos adózásért, legyen szó építőanyagiparról vagy informatikáról. Jó dolog, hogy a mammutcégek hatalmas nyereségekre tesznek szert Európában, hiszen az Unió egy nyitott piac és szeretjük a versenyt. Csakhogy az ő profitjuk a mi oktatási rendszerünkben képzett szakemberek munkáján, infrastruktúránkon és társadalombiztosításunkon is alapszik, tehát elfogadhatatlan, hogy alig adózzanak. A terhek viseléséből is ki kell venniük a maguk részét! – hangsúlyozta Ursula von der Leyen. Az Európai Unióban minden teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottnak biztosítani kell azt a minimálbért, amely decens megélhetést biztosít – jelentette ki. Ursula von der Leyen ugyanakkor hatékonyabb védelmet szeretne a munkanélkülieknek, különösen a pályakezdő fiataloknak.

A törvény uralmát, a jogállamiságot illetően soha nem lesz helye a kompromisszumnak – véli az EB elnök. A tagországokat elválasztó rések lezárása erősebb Unióhoz vezet. Az európai civilizáció a görög filozófián és a római jogon alapszik. A kontinens legsötétebb időszakát élte, amikor diktátorok vezettek és a törvény uralmát sutba vágták. Az európaiak évszázadokon át harcoltak szabadságukért és függetlenségükért. A jogállamiság a legjobb eszközünk szabadságunk és a legsérülékenyebbek védelmére. Teljes mértékben támogat egy uniós léptékű jogállamiság szavatoló mechanizmust. Ez nem alternatívája a létező eszközöknek, hanem egy kiegészítő eszköz – tette hozzá az EP előtti felszólalásában.

Az elmúlt öt év alatt több mint 17 ezren fulladtak a Földközi-tengerbe, amely a világ egyik legveszélyesebb határává lett. A tengeren a fő feladat az életmentés. Szerződéseink előírják az emberi méltóság tiszteletben tartásának erkölcsi és törvényes kötelezettségét. Az Európai Unió képes és köteles tiszteletben tartani ezeket az értékeket. Vissza kell szorítani a szabálytalan migrációt, de meg kell őrizni a menedékjogot, javítani kell a menekültek helyzetét. Empátiára és határozottságra van szükség – szögezte le Ursula von der Leyen, aki új Bevándorlási és Menedékjogi Paktum kidolgozását, a Dublini egyezmény reformját ígérte.

Forrás: ec.europa.eu

Szerkesztő: kristalybea, 2019 július 17, 13:47

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak