Logika a javából
Értelmetlennek és indokolatlannak véli Ion Iliescu a 89-es események és a bányászjárások dossziéit újra feszegetni. Szerinte fölösleges az egykori halottakat siratni, inkább vonjuk le a történtek politikai következtetéseit. És hagyjuk a 26 évvel ezelőtti áldozatokat, meg a megcsonkított életeket, mindezt szerinte külföldről próbálják megint előtérbe tuszkolni, hazai sugallatra.
Articol editat de , 26 február 2016, 15:28
Igaza van Vladimir Tismăneanunak: Iliescu semmit nem tanult a közelmúltból. Nem reformkommunista és képtelen megérteni korát, környezetét. Nem véletlen, hogy pártja – a legutóbbi választási kudarcot kihasználva –, mintegy elkeseredett gesztusként megkísérelte kilökni magából, hogy ezzel is jelezze, más és újszerű baloldali alakulattá avanzsált. A próbálkozás – mint sok hozzá fogható sajátosan romániai döntés – felemásra sikeredett.
Ion Iliescu fél: nyolcvanöt évesen működik benne a tapasztalt apparátcsik reflexe. Mióta Alexandru Vişinescut, a Râmnicu Sărat-i börtönigazgatót kilencven évesen elítélték bestiális tetteiért, a volt államfő rádöbbent, nincs már garancia a nyugodt időskor megélésére. Ettől vált feltehetően irritálttá és megszokott elővigyázatosságát sutba vágva elszólta magát. A három mandátumot elnöklő politikus itt áll önleleplezett alakban, ahogy mondanák otthon falun: csórén.
Nem fog pironkodni, pőreségét csak azok látják, akik a fordulattól eltelt negyed század vesztesei, vagy nagy árat fizető túlélői. Mi is a különbség Iliescu és Biszku Béla között. Azon kívül, hogy Biszkut törvényszék elé citálták az 56-os kivégzések miatt és a tárgyalóterembe tolószékkel vonult be. Sokdioptriás szemüvegem dacára merem állítani, alig árnyalatnyi az eltérés.
Iliescura rávarrni mindent, ami miatt legalább másfél nemzedék futott zátonyra mégis túlzás. Ő, jobb szó híján exponense a túlélő, magát átmentő rendszernek. Miért is nem nevezték akkoriban Nemzeti Átmentő Frontnak a hatalmat magukhoz ragadók…
Iliescu pontosan azon a napon szólt nagyot, amikor Magyarországon hivatalosan a kommunizmus áldozatainak emléknapját ülték. Vagy állták.
Mi azért egyszerűbben oldottuk meg: készült egy megrendelt, de igen sokak által el nem olvasott megatanulmány és ennek alapján Traian Băsescu akkor államfőként a parlamentben elítélte a kommunizmust. A kipipált gesztus jóleső érzésével hátradőlhettünk, bár lehet, hogy ez az emléknapos dolog hatékonyabb lenne. Főleg, ha nem évente, de legalább havonta egyszer tartanánk meg, mert az Iliescu által idézett politikai következtetéseket nem lehet elégszer levonni egy kóros közösségi amnéziában szenvedő országban, mint amilyen Románia.
Rostás-Péter István
