Jajj te Ráki, ezek egyebet se csinálnak künn, csak isznak
Magyardécse nem csak a cseresznyéről híres, hanem a nyelvjárásról is. Sehol nem beszélnek úgy magyarul, mint ott, s ezt a décseiek tudják, s jóízűen használják is. Balla Zoltán décseiesen megírt disznóvágás-története az olvasóval is érzékelteti a nyelv minden ízét-zamatát.
Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 12 december 2015, 05:00 / actualizat: 15 december 2015, 8:01
A zasszonypolitika, megerősödött a pincelakásba.
A zedinyek zakatolását, s a jövísmenííst figyeli a macska, a csitkókemence alól. Mozdulni nem mér, me toppintnak éggyet, sakkó cicckinyee…
– Ibóólydrága! Hunn a tízlitreslábos? Sze mingyá szedik fe a disznót, s a zítel még suhunt!
– Hozom é pillanatba Rákidrága, ippen kisúróltam é kicsit ezt a tálat, hogy legyen odaki a zembereknek…
– Erzsiángyóó! Hajja kendmaga! Takariccsonmeg vagy tíz tizenkét fű hagymát! Tegyük má oda égykettőre…
– Azompillanatba, fogok is neki…
– Ibóóly! Kén szójj a gyermekeknek! Jönek má le a házbú. Horgyanak bé fát szípen. Gyúrják meg a tüzeket. Itt is, künn a züst alatt is…
– Menyek, menyek! Na de ládd, itt is vannak!
– Csókolom Annya! Csóókolom Katimama, csókolom Erzsiángyó, magának is Rákinénikó!
– Szerusztok Fijukák! Há éjnkó ke jünni, amikó má perzselik s kíszen van? Nem tííptítek meg a filit?
– Há mük fíílünk, amikó szúrják! De utánna má nem… Ugyi Laci?
– Égen!
– Na mennyetek fijukák, szípen horgyatok bé fát is rakjátok meg a tüzeket, mi ha nem, nem kaptok enni!
– Menyünk, menyünk…
– Annyaaa! Nekem ke bűűr!
– Jóvan Szilárdka! Menyetekmá a zistenszerelmire kírlek, alusznak ki a tüzek, osztán utánna mind esztek!
– Mennyetek oda osztán a zemberekhez.
A rádijó is, má csak egyedű beszíl a pincelakásablakába. A híreket is csak a függönynek mongya.
Erősebb a zasszonypolitika s a csörömpölís.
08:32. Daniapó é súrcot akaszt a nyakába, hátranyúl, s a botyikós újjajiva, összeköti a pántokot.
– Na Pistafijam! Ajide a jóvágókést, szeggyem le a hátúsólábakot!
– Feri, te tarcsad így ni szíjje a lábakot, tuggyam szípen kiszedni!
– Ernő! Miki! Na tükosztán fogjátok, s vigyítek a nagylapitóra a pincetorkába! Ernő, te maraggyott is szeggyed le a felesleget!
– Jó, jó, jojojojóó…
Béindult a sürgís forgás, künnis benn is.
A kutya az ígett kőrmököt rágja a kajiba előtt, s szemme tartya a zembereket a zasóudvaron.
– Daniapó! Vághatok é cseppet a filibű?
– Vágjá Szilárdkám nyuguttan! S vigyé Lacikának is!
– Lacinak nem kee! Az csak a bűűrit szereti…
Miki visszalődörgött a pincetorkábú. Evőtte a koporókést, s levágott é darabott a filibű, a szájába tötte, s a vasfogaiva ropogtattya, amit még a Cseucseckuüdőbe töttek neki, Besztercén.
– Véjjtee, ejjóte, ájjbejóóte. É cseppet megígettte, deazi jóte…
09:07.
– Apuka! A záldott szentdííl ide kap, há mitőrtinik itt? Még csak a lábakot szettítek ki? A zítel má odavan tíve s nics égy szikra hús még kiszedve, amit a zember belétenne a zítelbe. A zisten szerelmire kírlek tüktököt, többet ne igyatok! Ke fogni dolognak! Itt vannak ni a tálak kisúrólva, éggykettőre tegyítek ide belé – mórdult meg Ibójj mírgesen, s nízett Pistára.
– Jólvan Ibójj, menny má bé a zistembe nem mind refulájj annyit! Megleszünk – szólalt meg mírgesen Daniapó is.
– Ernő! Lőkj ide nígy hasákfát, gyere Miki tésis, szípen fórdiccsuk a hasára, szeggyük fe éggykettőre, láttyátok hogy a zasszonyok mennyit zörögnek…
– Jajj, te Ráki, ezek egyebet se csinálnak künn csak isznak. Má alig topognak künn!
folytatjuk
