Listen Live Kolozsvári Rádió

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Foto: Fotó: Angel Tîlvăr hivatalos Facebook-oldala

Articol editat de kristalybea, 6 február 2024, 09:40

Fotó: Angel Tîlvăr hivatalos Facebook-oldala

A Euronewsnak nyilatkozó miniszter elmondta, hogy szükség van a hadsereg állományának bővítésére. Erre szerinte alkalmas lenne az önkéntes katonai képzés bevezetése. Tîlvăr emlékeztetett, hogy létezik egy törvénytervezet a néhány hónapos önkéntes katonai képzés bevezetéséről a 18 és 35 év közötti fiatalok számára, akik ezért a szolgálatért fizetést is kapnának, mint a hivatásos katonák. Beszélt arról is, hogy a korábbi 320 ezerről 75 ezerre csökkent a román hadsereg létszáma. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy Romániát nem fenyegeti háború vagy katonai támadás veszélye. Ám az ország hadseregének lépést kell tartania a szükségletekkel – mondta.

Támogatja az önkéntes katonai szolgálat bevezetését a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke.

Cătălin Drulă a Euronewsnak nyilatkozva tegnap este elmondta, hogy ez ésszerű megoldásnak tűnik ‘ezekben az időkben’. Az ellenzéki politikus ugyanakkor kifejtette azt is: Angel Tîlvăr miniszternek meg kellene magyaráznia, hogyan került át 2023-ban a védelmi tárca költségvetéséből 7 milliárd lej a tartalékalapba. Emlékeztetett arra, hogy az összeg átutalását Tîlvăr is elismerte egy tavalyi parlamenti szakbizottsági meghallgatásán. ‘Az elköltetlen 7 milliárd lej még kevesebb felszerelést, még rosszabb állapotban lévő hadsereget jelent. Ez különösen a mostani időkben elfogadhatatlan – mondta Drulă.

hírösszefoglaló

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett
Ajánlatok hétfő, 5 február 2024, 14:49

2244 lej volt az átlagnyugdíj januárban

Mintegy 4,76 millió nyugdíjast tartottak nyilván Romániában január végén; az átlagnyugdíj 2244 lej volt – derül ki az Országos...

2244 lej volt az átlagnyugdíj januárban