Hétfőn egy órára felfüggesztették a tevékenységet a kolozsvári bíróságon, az igazságügyi törvényeket módosító 7-es számú...
Portóban is díjazták Ujj Mészáros Károly filmjét, mostanság pedig Erdélyben vetítik....
Három hét alatt több ezren írták alá a Stop Tanasă! elnevezésű petíciót – közölte a Magyar Polgári Párt....
Pár napos kiruccanáshoz, ideális Olaszország fővárosa, Róma....
Áttetsző üvegvilágába rejti alkotásainak üzenetét – pontosabban ezáltal teremt lehetőséget a maga számára a művészi kibontakozásra,...
Ambrus Attila főszerkesztővel a hetilapról és a nyomtatott sajtó fölöttébb szükséges voltáról beszélget Mihály István...
A fiatal művész többek között Liszt, Bach és Bartók műveket adott elő....
Takács Aranka zenész, pszichológus, művelődésszervező, csak akasztott ember nem volt még....
Romániában év végéig 180 kilométer autópályát adnak át a forgalomnak és nyár végéig elkészül a Déva-Lugos autópálya 3-as és 4-es...
Rendszeres repülőgépjárat indul Szatmárnémeti és a román tengerpart között július 5-én....
Jelenleg Japánban koncerteznek....
A pontifex.ro honlapon a regisztrációt március 31-én zárják, de ha szükséges még pár nappal meg fogják hosszabbítani....