Listen Live Kolozsvári Rádió

Találkozási pont Erdély magyar diákjainak és egyetemistáinak

közlemény

Találkozási pont Erdély magyar diákjainak és egyetemistáinak

Articol editat de kristalybea, 1 július 2019, 19:41

A hamarosan kezdődő fesztivál a Koli, a Fashion Corner, a Kerengő művészeti bázis, a Csemetezug gyermek-parkoló és több mint száz zenei program miatt is rendhagyó. A külföldi előadók mellet Magyarország és Erdély legjobb előadói is színpadra állnak.

Lőrincz István-Zoltán, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke kiemelte, a kezdetektől segítik a fesztivál szervezését önkéntesekkel, programokkal. A KMDSZ szervezi a Black Box színpadot, amelynek célja felkarolni a pályakezdő erdélyi magyar DJ-ket és felvonultatni a már befutottakat napi 24 órában. Ezen kívül a kolozsvári diákszervezet a VIBE Koli egyik szervezője is.

A VIBE Koliba, a fesztivál tudásfórumába olyan előadókat válogattak a szervezők, mint Tibi Atya, Dezső Bence, Kádár Magor, Seer László, Márton Lőrinc, Kemény Zsófi, Kali Ágnes és Fábián Sára. Továbbá kutatókat hívtak a Babes–Bolyai Tudományegyetem és Sapientia EMTE oktatói közül, lesznek ismert vloggerek és bloggerek is. A Kolin szó lesz a technológiai fejleményekről, az új szemléletű oktatásról, a környezetvédelemről, közéletről, párkapcsolatokról, munkavállalásról, blogokról, vlogokról, jogról és az ezekről szóló kutatásokról.

A VIBE egy különleges helyszíne a Kerengő, koordinátora Both Orsolya a mai sajtótájékoztatón elmondta a VIBE művészeti bázisán egyszerre lesz jelen a művészet és a kreativitás úgy, hogy mindezt a legjobb házibulik hangulatát idéző bulikkal fűszerezik meg. A Kerengő kínálta különböző programok mellett a fesztivál teljes időtartama alatt kiállítják a Vibe Of Art kampányra jelentkezett fiatal művészek installációit.

A harmadik VIBE kiemelt fellépői: Lost Frequencies, Modestep Dj Set, Alle Farben, Foreign Beggars, Stanton Warriors, Punnany Massif, Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, Follow the Flow, Horváth Tamás, Krúbi, Fran Palermo, YesYes, Sky Fanatic, Drop The Cheese, Wellhello, Bye Alex és a Slepp, Intim Torna Illegál, Kistehén, Saiid, NB, Bëlga, USNK és sokan mások.

közlemény

Képek: Vibe Fesztivál/Serar Szabolcs

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány