Hétfőtől japánsztrájkba lépnek a liberális párti honatyák, akik így tiltakoznak a levélszavazás törvényének elakadása miatt....
Nagyszebenben 200 gyermek gitározott egyszerre a főtéren. A színpadról tapasztalt zenészek segítették a közös produkciót. Előzőleg a...
Sikeres elméleti vizsga után a gépjárművezetést tanuló egy év alatt többször is jelentkezhet gyakorlati vizsgára. Sikertelen gyakorlati...
Románia 40 év feletti lakosságának csaknem 15%-a szenved valamilyen tüdőbetegségben, első sorban a dohányzás miatt. Bár létezik egy...
A Versenytanács vizsgálatot indított a villanyórák piacát illetően. Fennáll a gyanú, hogy a 2011-2015-ös időszakban 5 nagy cég...
Az Európai Unió tagállamainak nagyjából fele jelezte, hogy teljes területükön vagy annak egy részén betiltja a génmanipulált növények...
Az Európai Unió Bírósága precedens értékű döntést hozott, megtiltva a román hatóságoknak, hogy az érintettek beleegyezése vagy tudta...
szurikáta fotó: Zoo Nagyvárad A Nagyváradi Állatkertben október 3-án, szombaton tartják az örökbefogadók napját. Ebből az...
Október első hétvégéjén országszerte madárles-akciókat tartanak a EuroBirdwatch 2015 nemzetközi rendezvény keretében. Évről évre...
Leváltották Laczikó Enikőt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának éléről. A döntés a Hivatalos Közlöny tegnapi számában jelent...
A Szilágy megyei iskolások és óvodások csupán ettől a héttől kapnak a kormányprogram által előírt tejet és kiflit. A tejet már az...
Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a...