Listen Live Kolozsvári Rádió

Megbeszélésre hívta az államfő a miniszterelnököt

Megbeszélésre hívta az államfő a miniszterelnököt

Articol editat de bardosmaria, 27 október 2015, 10:37 / actualizat: 28 október 2015, 21:29

A kettejük közötti szóváltást követően Klaus Iohannis hétfőn azt nyilatkozta, a kormánnyal való kapcsolata, mint mondta „összetetten intézményi”. Ugyanakkor azt állította, kommunikál az államelnöki és a kormányhivatal,  és kijelentette, gondoskodik róla, hogy a két intézmény között továbbra is működjék a kapcsolattartás.

Victor Ponta hétfőn bírálta Klaus Iohannis elnököt amiatt, ahogyan Romániát képviselte a napokban a brüsszeli csúcson. Miután pedig a bolgár, szerb és román kormányfő hétvégi tanácskozását követően Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök bejelentette: Bulgária, Románia és Szerbia kész lezárni határait a menekültek előtt, ha Németország és Ausztria is így dönt, Klaus Iohannis kijelentette, Victor Pontának nem volt mandátuma elkötelezni az országot anélkül, hogy az államfő erre felhatalmazta volna. Victor Ponta válaszképpen azzal vádolta Klaus Iohannist, hogy feleslegesen jár Brüsszelbe a migráns-ügyről tanácskozni, mert „nem csinál ott semmit, csak hallgatja a többieket”. Ami a kormányfő-helyettes Gabriel Oprea belügyminisztert illeti, Klaus Iohannis elnök hétfőn közölte, találkozott vele, és lemondását kérte.

Több civil szervezet és az ellenzék is úgy véli, hogy Gabriel Oprea közvetve felelős a kíséretében részt vevő motorkerékpáros rendőrt ért halálos balesetért. Az ellenzéki sajtó szerint Gabriel Oprea gyakran és indokolatlanul igényel rendőri kíséretet. A belügyminiszter hétfőn azt állította, indokolatlanul soha nem igényelt rendőri felvezetést.

rador, agerpres, mti

Etichete:
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését