Élő Kolozsvári Rádió

Escapist.fbx – „A saját bőrömön, a lelkemen, az agyamon tapasztaltam…”

Varázslat? Színház? Film? A kolozsvári székhelyű Mendel Collective projektjéről beszélgetünk Kántor Melinda színművésszel és lányával, Mányoki-Kántor Bertával.

A hetedik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál off-programjában szerepelt az Escapist.fbx elnevezésű projekt. Műfaja szerint „színházi utazás performatív multimédiás installációval”, amely a virtuális valóságban tett utazás révén igyekszik közelebb hozni egymáshoz az X és az Y generációt, érdemben beszélve felelősségről, aktivizmusról, felnőtté és szülővé válásról, rasszizmus-ellenességről.

Az ötletgazda, Cătălin Bocîrnea, a Mendel Collective munkatársa egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a projekt elképzelése az interaktív előadás alternatívájaként fogalmazódott meg egy olyan helyzetben, amikor a vírusjárvány miatt egész Európa le volt zárva. A nem hivatalos bemutatót júliusban Brüsszelben tartották, az előadás lényege pedig, hogy a hús-vér embereket avatárokká, a többnyire csupán megfigyelői státusszal rendelkező nézőt pedig tanácsadóvá, társalkotóvá avatja egy virtuális realitásban.

Az előadók és közönség közötti korlátok áttörésére hivatott produkció novemberben érkezett meg Kolozsvárra, ahol az óriási esetszám miatt már nem lehetett eseményeket szervezni, a színházi találkozások is átköltöztek az online térbe. Az Interferenciák fesztiválon civileket és színészeket kértek fel, hogy kapcsolódjanak be a projektbe.

Valaki a szemére helyez egy VR-szemüveget, és hirtelen a virtuális New Yorkban találja magát. Abban a városban, ahol idén májusban, egy rasszista rendőrségi túlkapás következtében George Floyd életét vesztette. Az afroamerikai férfi haláltusájáról készült videó futótűzszerűen terjedt az interneten, George Floyd pedig szimbólumává vált a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalomnak. Rég nem látott tiltakozási hullám indult el ennek nyomán az Amerikai Egyesült Államokban, és ez a felháborodás lengi be a projektben megjelenő virtuális világot is.

Érdekessége a kolozsvári Escapist-nek, hogy a magyar nyelvű videókban Román Eszter és Laczó Júlia hangján szólalnak meg a virtuálisan valós figurák, Michelle és az édesanyja, s az is, hogy a színészek némelyike karaktert is kapott, akinek a nézőpontjából szemlélte az eseményeket. Így volt ezzel Kántor Melinda is. A színművésszel és lányával, Mányoki-Kántor Bertával barangolunk a valóság és a virtuális valóság mezsgyéjén.

„Olyan szinten veszíted el a realitásérzékedet, hogy az eszméletlen. Miután már lejárt a forgatás, és Bertuval is megbeszélhettük az élményeinket, a tapasztalatainkat, akkor jöttem rá, hogy mennyire reális az a vélt veszély, amit ez a világ tartogat. Addig csak sejtettem, de abban a pillanatban a saját bőrömön, a lelkemen, az agyamon tapasztaltam, hogy az ember teljesen másképp kezd működni. Igenis átalakulsz, be tud szippantani. ” (Melinda)

„Feltettem a VR-szemüveget, és még nem tudtam, hogy mi fog történni, mit kell majd tennem. Nagyon megijedtem, amikor egyszercsak megszólalt mögöttem egy lány, hiszen eleve nem számítottam rá. Durva, hogy ebben az egész VR-os világban bárki bárkivel találkozhat, teljesen mindegy, hogy a valóságban éppen ki hol tartózkodik.” (Berta)

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 december 15, 16:44 / actualizat: 2020 december 15, 18:55

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak