Hadd szóljon!

Jövő télre visszaállhat az élet a normális kerékvágásba az egyik oltásgyártó szerint

Kemény lesz még a mostani tél a koronavírus-járvány szempontjából, de jó esetben már jövő nyáron fellélegezhetünk. Így vélekedett a BioNtech vezérigazgatója, azé a vállalaté, amely a Pfizerrel közösen fejlesztette ki az eddigi legígéretesebb oltást. Eközben hétfő délben egy újabb gyártó jelentette be, hogy 95 százalékos hatékonyságú oltóanyagot állított elő.

Képernyőfotó a BBC videójából

Egy héttel ezelőtt közölte a Pfizer és a Biontech gyógyszergyártó csoport, hogy Sars-CoV-2 vírus, elleni oltásuk 90 százalékosan hatékonynak bizonyult a korai vizsgálatokban. A hír még a tőzsdéket is felrázta, de hosszú út áll előttünk a járvány végéig, akkor is, ha a vakcina tényleg sikeres lesz.

Ugur Sahin, a Biontech vezérigazgatója a BBC brit közszolgáltati televízió vasárnapi műsorában beszélt arról, hpgy az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. Ennek azonban a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.
A vezérigazgató elmondta, ha továbbra is minden jól megy, az idei év végén, a jövő év elején megkezdik az oltóanyag kiszállítását. Jövő áprilisig 300 millió adagnál is többet szeretnének forgalomba helyezni, és őszre már jelentős beoltottságot elérni.

Arra még várunk kell néhány hetet, hogy megtudjuk, biztosan működik-e a vakcina. Arról sincsenek még pontos adatok, hogy az idősek esetében, akiknek a legnagyobb szükségük van az oltásra, milyen eredményeket ér el. Kérdéses továbbá az is, hogy mennyi ideig nyújt védettséget. Ez utóbbival kapcsolatban Ugur Sahin azt mondta, nem jelentene gondot az sem, ha időszakosan meg kellene ismételni az oltást.

Hétfő kora délután újabb gyártó jelentette be, hogy közel 95 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a vakcinája a kísérletezés harmadik fázisában. Az amerikai egyesült államokbeli Moderna gyártó 30 ezer személyen tesztelte az oltást, felük placebót kapott. Az előzetes eredményt azután jelentették be, hogy a tesztalanyok közül 95-en igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal, de közülük 90-en a placebo oltásból kaptak, csupán öten voltak hatóanyaggal beoltva.

Az oltásokkal kapcsolatban további kérdés a mellékhatások megjelenése. A Pfizer-vackina Ugur Sahin szerint eddig enyhe vagy közepes fájdalmat okozott a tűszúrás helyén, illetve néhány résztvevő enyhe vagy közepes lázról számolt be. Az amerikai Moderna oltóanyag néhány tesztalanya rövid ideig tartó fáradságra, fejfájásra és enyhe fájdalomra panaszkodott. Mindkét gyártó azt mondta, eddig semi komoly mellékhatást nem tapasztaltak, ami miatt le kellett volna a tesztelést állítani.

A Pfizer oltóanyagból már az Európai Unió és Nagy-Britannia is rendelt, miközben az utóbbi maga is megkezdte egy vakcina tömeges tesztelését.

Sebők Tímea összeállítása

Articol editat de kristalybea, 16 november 2020, 15:31

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány