Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: vidéken, szórványban az Erdélyi Naplóval

Makkay József főszerkesztővel, akit a vidéki emberek és a mezőgazdaság gondjai foglalkoztatnak elsősorban, Mihály István beszélgetett.

Milyen az élet vidéken, kis településeken, mennyire tükrözi az erdélyi magyar sajtó az emberek, a közösségek valódi gondjait, sikereit, mindennapjait? Milyen a mezőgazdaság, a gazdálkodók helyzete az erdélyi és partiumi falvakban?

Hogyan élte meg az elmúlt „koronás” nyolc hónapot az Erdélyi Napló? Makkay József, a hetilap főszerkesztője azon kevesek egyike, akik még mindig járják a vidéket, a Székelyföldtől a Szilágyságig és a Partiumig, s valódi tényfeltáró riportokat írnak.

Sajnos elmondható, hogy a mai állapotokhoz képest a kommunista rendszerben településeink, falvaink arculata a korabeli rossz utakkal együtt is sokkal rendezettebb volt… Most mindenről lerí, hogy semminek nincs gazdája… Persze, vannak pozitív példák is, amelyeket követni kellene. (Makkay József)

Makkayt a vidéki emberek és közösségek, a gazdálkodók, kisvállalkozók és a mezőgazdaság gondjai foglalkoztatják leginkább, de a turizmus és a közélet sem hagyja hidegen. „Első látszatra úgy tűnik, hogy a multinacionális üzletláncok szorításában egyre nehezebben tudnak talpon maradni a kis élelmiszerüzletek. Valójában vannak sikerreceptek, amelyek a kisboltot is megkerülhetetlenné teszik.” Az egyik pozitív példára az Arad megyei Pécskán bukkant rá Makkay, a multikulturális kisvárosban, ahol sajnos egyre kevesebb magyar él.

Fotó: Makkay József

„A szebb időket megélt szilágysági zöldségtermesztés hanyatlásának több oka van. A nagy üzletláncok nem a környékről vásárolják fel terményeiket, a gazdák pedig egyre kevesebb zöldséget tudnak eladni a viszonteladók által uralt piacokon.” A krasznai helyszíni riport a zöldségtermesztő gazdák gondjait mutatta be.

„Az érmelléki homokon termelt szőlő borának régi hagyománya van a Kárpát-medencei magyar borkultúrában. A 19. században a kínai császár nagyobb tétel bakatorbort vásárolt helyi pincészetekből. A mai érmelléki borászat még nem ennyire híres, de kézműves borait egyre többen kedvelik.”

A lejátszóra kattintva a november 2-i, hétfő délutáni élő műsor rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2020 november 3, 13:38

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak