Élő Kolozsvári Rádió

Bővített segítségnyújtási kínálattal jelentkezik a www.szomszedok.ro

Tudjunk egymásról – ez a szomszedok.ro jelmondata. Akkor is érdemes regisztrálni, ha jelen esetben nincs szükségünk segítségre.

A „Házhoz megy a segítség” kezdeményezés a koronavírus járvány miatt indult, most bővített segítségnyújtási kínálattal jelentkeznek. Akkor is érdemes regisztrálni a szomszédok.ro-ra, ha most nincs szükség segítségre, de télen, vagy a járványhelyzet súlyosbodásával jól fogna, ha valaki segít a bevásárlásban, gyógyszerbeszerzésben.

Nem csak időseknek segítenek, hanem például olyanoknak aki karantén, otthoni elkülönítés miatt nem mehetnek bevásárolni. Tudjunk egymásról – ez a mostani akció jelmondata – Talpas Botond, a szomszédok.ro ötletgazdája elmondta: szeretnék felvenni a kapcsolatot olyanokkal is, akik most nem szorulnak ugyan segítségre, de ha igen, tudják majd kihez forduljanak.

A kezdeményezés elsősorban azoknak a kolozsvári magyaroknak szól, akik magukra vannak utalva, nincsenek itt élő hozzátartozóik és egymaguk kell boldoguljanak a mindennapokban. Ha valaki nem tartozik ebbe a csoportba, de mégis segítségre van szüksége bármilyen okból kifolyólag, ne habozzon – keresse fel a szomszedok.ro weboldalt – mondják a kezdeményezők.

Szilágyi Szabolcs összeállítása.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 20, 13:14

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak