Élő Kolozsvári Rádió

Törődni állattal és gazdájával – „olyan társulás ez, amelyben titkok vannak elrejtve”

Világszerte növekszik az állatok iránti érzékenység, ha úgy tetszik, nő az irántuk való könyörületesség szintje – nyilatkozta reggeli magazinműsorunkban Madaras Péter állatorvos.

A szakemberrel az állatok világnapja apropóján beszélgettünk, amelyet 1931 óta Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünneplünk. Elsőként a jutalmazás lehetőségeiről kérdeztük, azokról, amelyek túlmutatnak a finom falatokkal való kedveskedésen.

Talán az lett volna a legnagyobb jutalom annak a több ezernyi, akár százezernyi kutyának Romániában, ha legalább egy-két órára eloldották volna a láncaikat. Ahhoz képest, hogy a civilizált Európában hogyan viszonyulnak az állatokhoz, mi azért eléggé hátul kullogunk. Állatorvosok, állatvédők, biológusok közös feladata, hogy ezen a helyzeten változtassanak, nyilván, politikusokkal egyetemben, akiket meg tudnak győzni a nemes ügy érdekében.

Mint mondta, a járvány kezdete óta is nőtt a kutyás gazdik és a kutyák iránt érdeklődők száma Romániában, ez pedig Kolozsváron is érezhető. Madaras Péter huszonegynéhány évvel ezelőtt nyitotta meg a város elő rendelőjét, mára pedig már hetven rendelő működik itt. Ez is bizonyítja, hogy nőtt az állatok iránti érzékenység, ami a civilizáció egyik mérhető ismérve.

Madaras Pétertől arra is rákérdeztünk, hogy az állatorvos esetében valóban kéz a kézben jár-e az állatok segítése és az emberek tisztelete, szeretete.

Édesapám állatorvos volt, és nem emlékszem olyan esetre, hogy miközben például egy tehenet megvizsgált, ne érdeklődött volna a gazdája hogyléte felől is. Nagyon fontos, hogy együtt lásd ezt a párost, megismerd a kettejük kapcsolatát. Mert ez egy olyan társulás, amelyben titkok vannak elrejtve. Az embert sem szabad megbántani, sőt, iránta is érzékenynek, empatikusnak kell lenni, mert az állatorvos nemcsak az illető állatát gyógyítja, hanem az egzisztenciális helyzetén is segít. Édesapámtól akkora útravalót kaptam, az emberek iránti érzékenysége és szeretete által is, hogy az átsegít engem a nehézségeken.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva visszahallgató.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 5, 14:59

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak