Élő Kolozsvári Rádió

Szinte az összes friss magyar film itt lesz a „hibrid” Filmtettfeszten

Az elmúlt időszak szinte teljes magyar filmtermését sikerül elhozni Kolozsvárra, a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlére, amelyet idén az előző évektől eltérően korábban, szeptember 16–20. között szerveznek meg.

Jelenet a Békeidőből

A járványügyi intézkedéseket figyelembe véve kültéri és beltéri vetítésekre is válthatunk ingyenes jegyeket. Három filmet pedig online is megtekinthetünk a Filmtettfeszt alatt.

Molnár Levente az Apró mesékben

Összesen 10 új magyar nagyjátékfilm érkezik Kolozsvárra. 1-2 alkotás kivételével az elmúlt időszak szinte teljes magyar filmtermését sikerült meghívni a Filmtettfesztre, amelyek közül számosnak van erdélyi kötődése. Ilyen Hajdu Szabolcs Békeidő című alkotása, amelyet részben Kolozsváron, helyi alkotókkal forgattak, vagy az Apró mesék című Szász Attila-rendezés, amelyben Molnár Levente színművészt láthatjuk.

A fesztivál nyitófilmje idén a kolozsvári születésű Visky Ábel dokumentumfilmje lesz; a Mesék a zárkából című alkotást szerdán, szeptember 16-án, 18.30-tól tekintheti meg a közönség.

Jelenet a Mesék a zárkából c. filmből

A Filmtettfeszt rövidfilmes blokkja idén rövidebb, de egyáltalán nem szegényes. A szervezők szerint nagyon ütős válogatást sikerült összeállítaniuk, amelyben animációt és két élőszereplős filmet is láthatunk.

Természetesen idén sem marad el a Filmgalopp, amely során első- vagy második filmes alkotóknak van lehetőségük bemutatkozniuk.

Balról: Jakab-Benke Nándor, Buzogány Klára és Zágoni Bálint

A szervezők szerint a versenyfilmek egyik különlegessége, hogy találunk köztük egy olyat is, amelynek sikerült hihetetlenül gyorsan és frappánsan reagálnia a jelenlegi járványhelyzetre.

Mivel idén rengeteg rendezvénynek tett keresztbe a járvány, első körben arra voltunk kíváncsiak, hogy miben lesz más az idei Filmtettfeszt az előző években megszokottakhoz képest, és miért döntöttek úgy a szervezők, hogy nem mondanak le róla. De Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület ügyvezetője mesélt nekünk arról is, hogy a kis és nagyjátékfilmek mellett, milyen kuriózumokat nézhetünk meg a filmszemle ideje alatt (például az 1931-ben készült Ghost Train című thrillert két évvel később magyarul és románul is újraforgatták, a két film egybevágott verzióját is vetítik).

A Filmtettfeszt filmjeire a vetítéseket megelőző napokban lehet csak ingyenes jegyeket váltani: a Győzelem moziba szervezett vetítésekre a jegyeket személyesen kell kivenni, a Bánffy-palotában lévőkre pedig egy hamarosan online, a Filmtettfeszt oldalán elérhető dokumentum kitöltésével foglalhatunk helyet.

Riporter: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 11, 15:31 / actualizat: 2020 szeptember 14, 16:03

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak