Élő Kolozsvári Rádió

Jókora béremeléssel vonzanák a fiatalokat vasúti dolgozónak

Hatezer, mozdonyvezetők esetében akár hétezer lejes is lehet a bruttó fizetés a vasútnál, a fiatalok közül mégsem akaródzik szinte senkinek itt dolgozni. Ráadásul nemrég hatvan évre csökkentették a nyugdíjkorhatárt, a CFR dolgozóinak átlagéletkora pedig 53 év.

Fotó: Wikimedia Commons

Vagyis mozdonyvezető nélkül futhat vakvágányra a teljes csődtömeg. Ezt próbálják most ellensúlyozni, még több pénzt nyomva az ágazatba Ezért az állami és magánvasutaknál dolgozók bére legkevesebb 35 százalékkal nőhet.

Az erre vonatkozó törvény két évnyi parlamenti vita után jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Előírásai csak egy év múlva, a mintegy hatvanezer vasúti alkalmazottat érintő juttatások kritériumrendszerének kidolgozása után lesznek hatályosak.

Iulian Măntescu, a mozdonyvezetők szövetségének elnöke elmondta, újra vonzóvá szeretnék tenni az ágazatot, ugyanis a nehéz munka és a – szerinte – megfelelőtlen bérezés miatt a szakiskola elvégzése után sokan inkább más pályát választanak. Az állami vasúttársaság legnagyobb vállalata, a személyszállítással foglalkozó CFR Călători-nál hiány van mozdonyvezetőkből, pályamunkásokból, karbantartó szakmunkásokból, villanyszerelőkből, esztergályosokból, sőt, jegyellenőrökből is – írja a maszol.ro.

2023-tól liberalizálják a vasúti személyszállítást, külföldi cégek is érkezhetnek, ez pedig csökkentheti a hazai cégek piaci részesedését.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 8, 16:01

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak