Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Vissza a költészethez – Markó Bélával

Leültünk egy szóra Markó Bélával (fotó: Varga Melinda)

Leültünk egy szóra Markó Bélával (fotó: Varga Melinda)

A Bulgakov Irodalmi Kávéház és az Erdélyi Magyar Írók Ligája nemrég új sorozatot indított: minden hónapban beszélgetésre hív egy írót, költőt. Az estek házigazdája László Noémi költő, a vendégek Erdélyből, illetve Magyarországról érkeznek.

Elsőként Markó Bélát hallhatta a nagyérdemű, aki saját bevallása szerint „tíz évig olvasó is alig volt, hát még költő!”. Ehhez képest „Csatolmány” című költeményével tavaly elnyerte a Kolozsvári Televízió által meghirdetett Versverseny fődíját.

Szonettek, haikuk, gyermekversek, szabad versek, esszék, irodalmi tankönyvek – néhány műfaj, amelyben Markó Béla otthonosan mozgott az évtizedek során, „A szavak városában” című első kötete óta.

Gergely Zsuzsa összeállításában költészetről és az „Álljunk meg egy szóra!” beszélgető-estekről hallanak. Elsőként László Noémi házigazdát faggatjuk.

 

Szerkesztő: , 2015 március 10, 20:38

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 április 22025 április 2, 16:20

Mindenkié volt a színház – a miénk is

A Kolozsvári Állami Magyar Színház háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte idén a színház világnapját. Klasszikus és kortárs szerzők...

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 262025 március 26, 10:44

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje hiánypótló, hiszen hosszú ideje nem született magyar ifjúsági/családi film. Ez egy...

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái
Kontűr szerda, 2025 március 192025 március 19, 13:34

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái

Bereczky Veress Rebeka székelyudvarhelyi apa és kolozsvári anya gyermeke, két író nagyszülő, Telegdi Magda és Veress Zoltán unokája. Így...

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái
Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical
Kontűr szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:57

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical

Mark Twain közismert regénye zenés műfajba költözött. A Tom Sawyer musicalt Puskás Zoltán rendezte, aki negyedik alkalommal dolgozott a...

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical
Kontűr péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:28

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél

„A szöveg mindenkinek nagyon személyes tud lenni. Lehet ezt szabadon is hagyni, és akkor az emberek asszociálnak rá, vagy mindenki úgy...

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél
Kontűr szerda, 2025 február 262025 február 26, 17:53

Eltűntem – Jon Fosse: Én vagyok a szél

Jon Fosse Én vagyok a szél című drámája egy szabadversként olvasható, gyönyörű, zenei szerkezetű szöveg. Tompa Gábor ezt a darabot...

Eltűntem – Jon Fosse: Én vagyok a szél
Kontűr szerda, 2025 február 192025 február 19, 14:36

Futni mentek, elsők lettek

Herendi Gábor legújabb rendezése, a Futni mentem című romantikus komédia az elmúlt 35 év legnézettebb magyar filmje, nemrég lekörözte a...

Futni mentek, elsők lettek
Kontűr péntek, 2025 február 142025 február 14, 11:38

Kérem, menjenek haza! – Janovics Jenő színpadon

Janovics Jenő személyisége nélkül más lenne a kolozsvári színjátszás története, talán a színház mai épülete sem létezne. Ifjabb...

Kérem, menjenek haza! – Janovics Jenő színpadon