Élő Kolozsvári Rádió

Olcsóbb lehet a krumpli

A krumpli hozzáadott értékadójának 9 százalékra való csökkentését kérik a hazai kis- és közepes termelők.

Azzal érvelnek, hogy a krumpli az ország második legfontosabb terménye, de jelenleg a termelők kénytelenek kilónként 35-40 baniért eladni a krumplit, holott az előállítási ára 55 bani.

A Romániai Krumplitermesztők Országos Föderációja kérte a pénzügyi és a mezőgazdasági minisztériumtól, hogy csökkentsék a krumpli hozzáadott értékadóját – mondta a föderáció elnöke, Gheorghe Boțoman.

A gazdák nem tudnak tervezni, ritkán vannak olyan szerencsés körülmények, mint például 2013-ban, amikor a termés is jó volt, és jó áron tudták értékesíteni. Ezt a bizonytalanságot kellene a kormánynak kiegyensúlyoznia. Erre lenne jó a hozzáadott értékadó csökkentése – közölte a háromszéki Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Könczei Csaba.

marosvásárhelyi rádió

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 március 10, 12:47

Átvette az irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László
Hírek csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 08:19

Átvette az irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László

A tudományos élet és az irodalom legrangosabb nemzetközi kitüntetését a 2025-ös Nobel-díjasoknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta...

Átvette az irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László
Reagált az államfő a Recorder igazságszolgáltatásról szóló riportjára
Hírek szerda, 2025 december 102025 december 10, 19:15

Reagált az államfő a Recorder igazságszolgáltatásról szóló riportjára

Nicușor Dan államfő felkérte a bírákat és ügyészeket, hogy forduljanak személyesen hozzá a munkájuk gyakorlása közben adódó...

Reagált az államfő a Recorder igazságszolgáltatásról szóló riportjára
Források szerint nem lesz minimálbér-emelés jövőre
Hírek kedd, 2025 december 92025 december 9, 14:54

Források szerint nem lesz minimálbér-emelés jövőre

A minimálbért jövő évre befagyaszthatják – állítják kormányzati források. Információk szerint a kormány már dolgozik az erre...

Források szerint nem lesz minimálbér-emelés jövőre
Ciprian Ciucu Bukarest új főpolgármestere
Hírek hétfő, 2025 december 82025 december 8, 08:06

Ciprian Ciucu Bukarest új főpolgármestere

Az Állandó Választási Hatóság honlapján valós időben közzétett adatok szerint a Nemzeti Liberális Párt jelöltje, Ciprian Ciucu nyerte a...

Ciprian Ciucu Bukarest új főpolgármestere
Hírek csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 09:32

Több mint 40 ezer lejt gyűjtöttek az elgázolt kisfiúnak az Adventi Jótékonysági Vásáron

18 iskola diákjai és tanárai vitték el az általuk készített dísztárgyakat, süteményeket és forró teákat a kolozsvári Viselj gondot...

Több mint 40 ezer lejt gyűjtöttek az elgázolt kisfiúnak az Adventi Jótékonysági Vásáron
Hírek szerda, 2025 december 32025 december 3, 14:13

Készülhet a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út

Megkapta a szükséges minisztériumi jóváhagyást a Szatmárnémeti – Nagybánya közötti gyorsforgalmi út tervezete, és a következőkben a...

Készülhet a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út
Hírek szerda, 2025 december 32025 december 3, 09:26

Minisztérium: a brazi-i hőerőmű leállítása nem veszélyezteti az ország energiaellátását

A brazi-i hőerőmű kétnapos leállítása nem veszélyezteti az ország energiaellátását – közölte az energiaügyi minisztérium. Az...

Minisztérium: a brazi-i hőerőmű leállítása nem veszélyezteti az ország energiaellátását
Hírek péntek, 2025 november 282025 november 28, 14:50

Új biztonsági szabályok a gyerekjátékok esetében

A gyermekeknek szánt játékok biztonságosságára vonatkozó új szabályokat fogadott el az Európai Parlament Strasbourgban. A cél a gyermekek...

Új biztonsági szabályok a gyerekjátékok esetében