Élő Kolozsvári Rádió

Új tér, új lehetőségek: kézművesfoglalkozások a Téka Alapítvány szervezésében

Kézműves foglalkozásokat tartanak ettől a héttől gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek a szamosújvári Téka Kézművesházban.

A járványügyi helyzet miatt a résztvevők száma korlátozott. A kézműves foglalkozásokhoz előzetesen egyeztetni kell a szervezőkkel, egyszerre csak néhányan lehetnek ott. A Kézműves házban mostanig sem tétlenkedtek, saját bevételt biztosít a mezőségi szórvány magyar gyermekeinek oktatást végző Téka Alapítványnak az új Kézművesház.
Balázs-Bécsi Katalin-Enikő az egyik felnőtt kerámiázó csoportot oktatja elmondta:
„Egy álmunk valósult meg. A Téka Kézművesházban vagyunk. Ez egy régi álmunk, ezt szerettük volna megvalósítani, hogy az összes kézműves foglalkozásaink egy térbe legyenek,  és ne kicsi mellékhelyiségekben. A legrégebbi amivel mi foglalkozunk az az agyagosság, kerámia, de a tűzzománcot is nagyon rég indítottuk el, viszont tér miatt nem igazán tudtuk tovább fejlődni benne, de elkezdve a nemezeléstől a gyöngyfűzés, a bútorfestés a gyékényfonás. Több kézműves foglalkozást szeretnénk indítani a gyerekek részére, viszont a felnőtteknek már nagyon rég szervezünk agyagos kerámia tanfolyamot, ezt szeretnénk bővíteni és akkor felnőttek részére elindítani a tűzzománc tanfolyamot is.”
A Téka kézművesház munkatársainak alkotásai megvásárolhatók, egyelőre csak interneten, de hamarosan üzletet is nyitanak. A foglalkozásokról és a kézművesház termékeiről a Téka alapítvány Facebook oldalán találnak részleteket.
Összeállította: Szilágyi Szabolcs
A borító kép egy korábbi keramikus képzésen készült.

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 6, 09:47

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”