Élő Kolozsvári Rádió

Szabadtéri előadásokra várva – hétvégén kétszer is Homemade és Concord Floral

Épül a Szamos-parti színpad. Fotó: Biró István

Örömteli érzéssel tölti el a színészeket is, hogy újra játszhatnak, immár a szabad ég alatt: péntektől a Szamos-parton nyitja újra kapuit a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Az intézmény Szamos-part melletti udvarán június 26-án és 27-én a Vargyas Márta rendezésében készült Homemade tekinthető meg, majd 28-án és 29-én a Concord Floral, amelyet Sinkó Ferenc vitt színre. A „kivonulás” apropóján Dimény Áron színművésszel, a Homemade szereplőjével beszélgettünk, szót ejtve egyebek mellett a murokfőzelékről is, amely Laczó Júlia színművész különleges receptje szerint készül az előadásban: ez egy gyömbéres murokfőzelék, amelyet a produkció végén együtt fogyasztanak el a színészek a nézőkkel – közben megbeszélik a látottakat, egészen személyes vonatkozásokat is érintve –, amelynek Dimény Áron elmondása szerint sokadjára is nehéz ellenállni.

Jelenet a Homemade c. előadásból. Fotó: Biró István

Felszabadító élmény lesz, hogy végre nem egy mobiltelefonon kell önmagamat néznem, hanem immár szembenézhetek azokkal az emberekkel, akik szívesen jönnek el megnézni a munkánkat. Mindenképpen érdekes kísérlet lesz, és nagy erőkkel készülünk arra, hogy a lehetőségekhez mérten színházinak tekinthető körülmények között tudjuk fogadni a nézőinket.

A Homemade, a Szüleink-projekt előadása egy kutatással egybekötött alkotói folyamat, amely a romániai családok jelenlegi helyzetéről indít párbeszédet úgy, hogy folyamatosan figyel az esemény résztvevőire.

Jelenet a Concord Floral c. előadásból. Fotó: Biró István

A másik előadás, amely megtekinthető, a középiskolás diákokat felvonultató Concord Floral, amely olyan általános érvényű témákat boncolgat, mint a bűntudat, szexualitás, meggondolatlan gesztusaink visszavonhatatlan következményei, az elkerülhetetlen közösségi létben rejlő magány, s teszi mindezt ennek a különleges generációnak a szemszögéből.

Az alkotócsapat tagja Dimény Áron fia, Dimény Kristóf is, aki a héten érettségizik, úgyhogy ezúton is sikereket kívánunk neki, mint ahogyan a társaság többi végzősének is.

Olyan előadás jött létre, amely a kortárs színház nagyon sok értékét is magában hordozza, ezeket az értékeket pedig a fiatal alkotókat jellemző tisztaság, őszinte odaadás és lelkesedés hatja át.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznapokon 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon. A járványügyi intézkedések miatt a helyek száma korlátozott, ugyanakkor arra kérik a közönséget, hogy mindannyiunk egészségének védelmében tartsák be a járványügyi előírásokat.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 24, 13:51

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak