Élő Kolozsvári Rádió

Bárisnyák, rizsnyák, hóstáti mindennapok – egy életen át Diószegi Annával

Folytatjuk a beszélgetést a Bulgária telepen élő hóstáti asszonnyal, Diószegi Annával, aki már a harmadik kötetén dolgozik, nemsokára be is fejezi a kéziratot.

Jókedve hozzásegíti ahhoz, hogy derűsen szemlélje a körülötte zajló eseményeket, memóriája és jóízű mesélőtehetsége révén pedig a mai kor gyermekei is könnyen azonosulhatnak az akár 50-60 éve történtekkel is.

Előző alkalommal (Diószegi Anna – egy hóstáti asszony élete, „Isten különös kegyelméből”) több olyan embert ismerhettünk meg, akik az elmúlt 88 évben fontos szerepet játszottak Anna néni életében. Hallhattunk a férjéről, Diószegi Ferencről, akit nagyon sokan szerettek. Amíg élt, nagy élet volt a Gyöngyvirág utca 7-es szám alatt; a férfi egyébként kerek ötven évig tagja volt a Bethlen Gábor Dalkörnek, özvegye az első szobában berendezett múzeumban őrzi a relikviákat. Anyósáról is mesélt, aki nagyon jól érezte magát náluk, és megismertük Anna néni anyai nagyszüleit is, a drága Biri nénit és férjét, Pistát.

Anna néni édesapja, Gyuri, akit Jakabék magukhoz vettek, adott pillanatban feleségül vette Júliát: 1927-ben házasodtak össze, Anna néni pedig 1933-ban született. 13 éves volt, amikor édesanyja tífuszban meghalt, és „hagyott rá” egy kishúgot, Marikát. Az ő történetével is adósok maradtunk, de ezúttal ezt is pótoljuk.

Anna néni minket is számon tart!

Újabb mozaikdarabok következnek tehát, Gyuri, valamint édesanyjának testvére, Biri néni is gyakran megjelenik, és persze feltűnnek még jó néhányan. Kiderül, hogy Anna néni a Kolozsvári Rádiót is szívesen hallgatja, a kollégákat név szerint ismeri, s választ kapunk arra is, hogy mi fán terem a rizsnyák és a bárisnya.

A zenei pillanatokat a hóstáti származású Vigh Ibolya, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese szolgáltatja.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 19, 13:28

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak