Élő Kolozsvári Rádió

Búcsú a negyedikesektől – tele izgalommal, fénnyel az alagút végén

Fotó: janoszsigmond.ro

Nehéz bármit is mondani, mert semmi nem képes helyettesíteni azt az ölelést, amit most kéne kapjunk, ők is és én is – mondta ma reggel a rádióban Bárdos Réka tanító, alig néhány perccel a búcsú-osztályfőnönöki órájuk előtt.

Különleges kapcsolat fűz bennünket egy ideje a János Zsigmond Kollégium negyedikeseihez, Bárdos Réka osztályához. 2018 novemberében négy kisdiák – Julcsi, Csenge Lili és Bence – volt a Könyvjelző vendége, és már akkor bebizonyosodott: amellett, hogy imádnak olvasni, a világ dolgai iránt is igencsak érdeklődnek. Ma délelőtt, többedmagukkal ők is részt vettek az online tartott osztályfőnöki órán. Mi minden jár ilyenkor egy pedagógus fejében, hogyan tudták hasznosan kihasználni az elmúlt három hónap bezártsággal töltött napjait, és miről szólnak a karanténírások? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a Bárdos Rékával készített interjúból.

 

Az egyik legnehezebb váltás negyedik osztály végén van: mindenki számára nagyon nehéz, a gyermekeknek is, a tanároknak is, a szülőknek is, és nekünk nagyon nehéz elengedni őket öt év után. Most némi fény dereng az alagút végén, mert úgy tűnik, mégiscsak lesz lehetőségünk szemtől szemben is elköszönni egymástól.

Harmadik-negyedik osztályban köszön vissza, hogy a gyerekeknek mennyit olvastak kisebb korukban, illetve, hogy utána mennyit olvastak ők. Mert a szókincsük, a szófordulatok, az írói eszközök már automatikusan bennük vannak, és használják is őket.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 12, 15:07

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak